1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elemzők többsége arra számít, hogy a monetáris tanács kamatot emel hétfői ülésén - áll a Reuters felmérésében. 2008 végére 8,0-8,25 százalékos alapkamatot várnak.
Az elemzők többsége arra számít, hogy a monetáris tanács kamatot emel hétfői ülésén - áll a Reuters felmérésében, amely szerint 2008 végére 8,0-8,25 százalékos alapkamatot várnak az elemzők.

A körkérdésben szereplő 25 elemző közül 14 szerint negyed százalékponttal, 8,25 százalékra emeli a jegybanki alapkamatot hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Két elemző szerint inkább fél százalékos emelésre lehet számítani, kilencen pedig azt várják, hogy hétfőn a testület nem változtat az alapkamaton.

A megosztottságot jelzi, hogy a budapesti deviza- és állampapír-kereskedők közt szerdán végzett két másik körkérdés egymással ellenkező eredményt hozott. A devizakereskedők, akik hagyományosan erős kapcsolatot feltételeznek a forintárfolyam alakulása és a jegybanki kamatdöntések között, többségükben az alapkamat szinten maradására számítanak. A kamatok által befolyásolt pénzügyi termékekkel kereskedő állampapírosok döntő többsége viszont negyed százalékpontos kamatemelést jelzett előre.

A 2009 évi átlagos inflációt az elemzők változatlanul 3,8 százalékra várják. Ez az MNB februárban megemelt 3,6 százalékos előrejelzése felett van és még inkább meghaladja az MNB és a kormány 3 százalékos inflációs célját. Az éves infláció egyébként az elemzői konszenzus szerint a márciusi 6,7 százalékról áprilisban 6,6 százalékra csökkenhet, decemberre 4,8 százalékra, a jövő év utolsó hónapjára pedig 3,4 százalékra.

A hosszabb távú kamatkonszenzusokból látszik az is, hogy az elemzők már nem egyszerűen átmeneti kamatemelkedésre, hanem a kamatpálya felfelé tolódására, azaz a hitelköltség tartós emelkedésére számítanak. A 2008 végére vonatkozó alapkamat konszenzus 63, a jövő év végi 50 bázisponttal emelkedett: az alapkamat ez év végén 8,0-8,25, a jövő év végén 7 százalék lehet a Reuters felmérése szerint.

A felmérésből következik, hogy még idén visszatérhet az MNB a kamatcsökkentési ciklusba (bár vannak olyan elemzők, akik szerint az első kamatvágás 2009-ig várat majd magára). Az elemzői konszenzus szerint egyébként az alapkamat 8,5 százaléknál éri el a csúcsot a jelenlegi kamatemelési ciklusban (ez pont fél százalékkal magasabb, mint az egy hónapja várt csúcs).

Az elemzők egyre alacsonyabb magyar gazdasági növekedést jósolnak: prognózisuk szerint az idén a gazdaság 2 százalékkal nő, szemben a korábban várt 2,2 százalékkal. Jövőre az elemzői konszenzus szerint az ideinél valamivel gyorsabb, 3 százalék lehet a gazdaság növekedése. Ez jóval lassabb ütem, mint a szerdán a kormány új konvergencia jelentésében elfogadott 3,9 százalék, amelyet a novemberi jelentés 4 százalékos előrejelzéséről módosítottak lefelé.

Az államháztartási hiány prognózisokban egyelőre nem látszik, hogy a kormányválság miatt jelentős költségvetési fellazulásra számítanának az elemzők, a konszenzus szerint továbbra is a GDP 4 százalékát éri el a deficit, jövőre pedig 3,7 százalék lehet. Ez magasabb, mint a 3,2 százalékos előirányzat, de a konszenzus a kormányválság előtti utolsó felméréshez képest csak tíz bázisponttal emelkedett.

A kormány elfogadta az idei első konvergencia jelentést
Stabilitásunkat tépázhatja meg a válság
Adócsökkentés nélkül is túllövünk a célon?
Elszálló kamatok: irány a bank, de csak óvatosan!

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG