Kamatemelést várnak itthon az elemzők
Az éves átlagos inflációra vonatkozó elemzői konszenzusok 2008-ra és 2009-re egyaránt 10 bázisponttal emelkedtek a februári felméréshez képest, 6 illetve 3,8 százalékra. Ez utóbbi a jegybank 3,6 százalékos friss előrejelzése felett van.
A gazdaság éves növekedésére vonatkozó konszenzus az idei első negyedévre háromtized százalékponttal 1,2 százalékra csökkent, a 2008-as előrejelzés változatlanul 2,2 százalék. Ez utóbbi még mindig alacsonyabb a kormányzati előrejelzésnél, amelyet a múlt héten 2,8-ról 2,4 százalékra csökkentettek. A 2009-re vonatkozó elemzői GDP növekedési előrejelzés 10 bázisponttal 3 százalékra csökkent.
Egy hónappal korábban az elemzők még a kamatemelés és kamattartás között ingadoztak, a legutóbbi hetek jegybanki nyilatkozatai alapján azonban eltűnt a bizonytalanság a piacról. A devizakereskedők és az elemzők szinte kivétel nélkül kamatemelést várnak, amelyre a Monetáris Tanács március 31-ei ülésén kerülhet sor.
A hétfői emelés azt jelentené, hogy még egy év sem telik el a kamatcsökkentések elindulása után, és az MNB átlép a kamatemelési ciklusba. Az előrejelzések azt mutatják, hogy ezzel még nincs vége a változásnak, mert lehet, hogy már néhány hónap múlva, még az idén ismét változik a kamatpolitika iránya.
Az elemzői konszenzus szerint az alapkamat 8 százalékon érheti el a csúcsot, azaz egy 25 bázispontos hétfői emelés esetén még egy negyed százalékpontos kamatemelésre kell számítani a közeljövőben. Tizenhárom elemző adott választ arra a kérdésre, mikor jöhet az első kamatcsökkentés és közülük 12 a második félévben jelölt meg erre egy időszakot, csak egy elemző gondolta, hogy a kamatlazításai ciklus a jövő év elején indul újra.
25 bázispontos emelésre számíthatunk (hanganyag)
Már csak a kamatemelés mértéke vitatott
MTI