1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Vasúti Egyesülés (MAVE) visszautasítja az ellene felhozott vádakat, amelyek alapján a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított csütörtökön - közölte ma az egyesülés.

A közlemény idézi a vizsgálat megindításáról szóló GVH végzés szövegét, amely szerint: "a Magyar Vasúti Egyesülés szakmai érdekképviseletén túlmenően, és a MAVE tevékenysége mögé rejtve elsősorban a MÁV és a GYSEV piaci védelme és piaci részesedésének megtartása érdekében szervezi Magyarországon a liberalizált vasúti teherszállítási piacon tevékenykedő és MAVE-tagsággal rendelkező vállalkozások piachoz jutását, az elérhető piac felosztását.

A MAVE tevékenységével segíti, hogy a vasúti fuvarozásban működő tagjai a többi piaci szereplőtől eltérően kedvezőbb feltételekkel jussanak vontató kapacitáshoz, szállítóeszközökhöz, ami jelentős előnyt jelenthet számukra a piacon."

A Magyar Vasúti Egyesülés értetlenül fogadja és teljességgel megalapozatlannak tartja a hazai vasúti szektor közös érdekvédelmének ellehetetlenítését célzó eljárás alapját képező vádakat - írja a MAVE közleménye. Hozzáfűzi: "a magyar vasutak érdekeinek képviseletét felvállaló, és minden vasútvállalati engedéllyel rendelkező gazdasági társaság felé nyitott, napi vasúti működéssel hangsúlyosan nem foglalkozó Magyar Vasúti Egyesülés ellen irányuló törekvéseket elutasítják".

A MAVE hangsúlyozza, hogy az igazság kiderítése érdekében maradéktalanul együttműködnek a Gazdasági Versenyhivatallal és az érintett tagvállalatokkal.

A Magyar Vasúti Egyesülés határozottan visszautasítja a vizsgálatot kezdeményező feljelentő azon vélelmezhető szándékát, hogy ellehetetlenítse a magyar vasutak kibontakozóban lévő közös szakmai érdekképviseletét - írja a közlemény.

A MÁV csütörtök este jelentette be, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot kezdett a MÁV Zrt.-nél és a MÁV Cargo Zrt.-nél a záhonyi határátmeneti forgalom lebonyolításával, és a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés tevékenységével kapcsolatban. A MÁV további részleteket péntekig délig nem óhajtott közölni.

A Magyar Vasúti Egyesülés 2006 elején a magyar vasúti szakma érdekeinek képviseletére alakult. Jelenleg 10 tagja van: a CER Zrt., a GYSEV Zrt., a MÁV Cargo Zrt., a MÁV START Zrt., a MÁV Zrt., a Mátrai Erőmű Zrt., a MMV Zrt., a Szentesi Vasútépítő Kft. és a Train Hungary Kft és az Eurocom Zrt. További négy tag vár felvételre.
 
Kína vasúton szállít: Záhonynál kezdenek
Megvannak a MÁV-START új fejesei
"Csak" 700 millióra büntették a MÁV-ot
Nagyon kellett a MÁV Cargo a sógoroknak

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG