.jpg)
A légitársaság Moszkvába és Jekatyerinburgba közlekedik, Szentpétervárra pedig code share (székmegosztásos) járata van a Pulkovo Airlines-szal. A hatályos kormányközi egyezmény még két további célállomás megnevezését teszi lehetővé - magyarázta a vezérigazgató.
Hozzáfűzte: az oroszországi forgalom növelését a Malév nem csak attól várja, hogy március végétől Moszkvában az állami tulajdonú Seremetyevó helyett egy magántulajdonban lévő korszerű repülőteret, a Domogyedovót is használja, hanem attól a speciális megállapodástól, amelyet az egyik nagy orosz belföldi légitársasággal, az S7-tel, illetve az AirUnion légiszövetség tagjaival kötött.
Ennek értelmében a légitársaságok a legkedvezőbb tarifát kínálják egymás utasainak - mondta Leonov Péter.
Az együttműködésben benne van a későbbiekben székmegosztási megállapodás megkötésének a lehetősége is. Az AirUnionban érdekelt Borisz Abramovics, aki a Malévet birtokoló AirBridge Zrt. kisebbségi részvényese - tette hozzá.
A Malév műszaki karbantartást és nagyjavítást végző leányvállalata, az Aeroplex még az idén több száz millió forintos fejlesztést hajt végre a moszkvai Domogyedovón lévő műszaki bázisán, ahol jelenleg már 120 fő dolgozik.
A magyar légitársaság Oroszország mellett a FÁK országokban is terjeszkedni kíván. Még az év vége előtt két új ukrán desztináció megnyitása szerepel a tervek között, de a vezérigazgató ezeknek a városoknak a nevét sem kívánta még elárulni.
Most a magyar légitársaság Kijevbe és Ogyesszába repül menetrendszerinti járatokkal. Az első negyedévben a kijevi járatok utasszáma 13,1 százalékkal, az ogyesszai utasoké pedig 29 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest.
Az elmúlt 2007. év teljes egészében a Budapest-Kijev járatok utasforgalma egy év alatt 6,7 százalékkal, a Budapest-Ogyessza jártok forgalma pedig mindössze 1,6 százalékkal bővült.
A vezérigazgató elmondta azt is: "Sok légitársaság szerint a budapesti repülőtér árai túl magasak, nekünk azonban az árakon túlmenően nagyon fontos a nyújtott szolgáltatások ár-érték aránya, éppen ezért a légitársaság nagyon sokat vár a repülőtér közeljövőben elkezdődő fejlesztésétől".
Jó hír az utasoknak: újabb kiszolgáló Ferihegyen
Kaszált a Malév a oneworld tagsággal
A Malév repülőteret váltott Moszkvában
MTI