Az intézkedő járőrök az okmányok áttekintését követően megállapították, hogy az áru konkrét megnevezése a fuvarokmányokon nem került feltüntetésre, ezért a konténer felnyitása és tételes vámvizsgálata mellett döntöttek. A járőrök a rakomány átvizsgálásakor robbanómotoros láncfűrészeket találtak, amelyek külső kialakítása és megjelenése a Stihl márkajelzésű termékkel azonos. A vásárlók megtévesztésére alkalmas áru védjegyoltalom alatt áll, amelyre vonatkozóan az engedélyeket a helyszínen nem tudták bemutatni.
A pénzügyőrök az 1920 darab, összesen 192 millió forint értékű láncfűrészeket lefoglalták, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak. Az ügyben a nyomozást a NAV pénzügyi nyomozói folytatják.
Ezen kívül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai más helyeken is sikeresek voltak - derül ki a közleményből. Pénzügyőrök és pénzügyi nyomozók közösen razziáztak a közép-dunántúli régióban egy üzlethálózat több üzletében. Az ellenőrzés alkalmával összesen 109 db motoros láncfűrészt és 5 db motoros fűkaszát foglaltak le, áru hamis megjelölése bűncselekmény illetve szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt. A termékek megtévesztésig hasonlítanak a Stihl cég által forgalmazott termékekre. Az ügyben nyomozás és szabálysértési eljárás indult. A lefoglalt termékek értéke meghaladja a 2 millió forintot - írja közleményében a NAV.
Privátbankár
Vámosszabadinál egy szlovák kamionból 1920 darab láncfűrész került elő, amelyek a megtévesztésik hasonlítottak egy ismert márka termékeire. Fűkaszákat is találtak
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




