.jpg)
A patikán kívüli forgalom mennyiségéről még nincs pontos adat, ám a Magyar Gyógyszerész Kamara szerint a gyógyszertárak árbevételének csökkenéséhez az újak létesítése hat-hét, a patikán kívüli forgalmazás egy százalékkal járult hozzá.
A patikalapítási szabályok enyhülésének hatására az év elején működő 2050 gyógyszertár várhatóan 150-nel lesz több az idén. Új gyógyszertárak elsősorban a nagyvárosokban létesülnek, ott fokozzák a versenyt, közben a fehér foltok megmaradtak. Ennek és a lakossági terhek növekedésének is oka, hogy mostanra több száz patika üzemgazdasági értelemben is veszteséges. Mintegy 300-400 gyógyszertár a legjobb esetben is csak nullszaldós lesz ebben az évben – jelentette be a Világgazdaság októberi egészségügyi konferenciáján Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. Azóta kiderült, hogy ötven patika ellen felszámolási eljárás indult, és az év végére több száz lesz az üzemgazdasági értelemben is veszteséges gyógyszertár. Gondot okoz az is, hogy a megalakuló patikák – lényegesen nagyobb bért ígérve – elszívják a szakembereket – tudta meg a lap Hankó Zoltántól, a kamara alelnökétől.
A kiskereskedelmi hálózat bővülése ellenére csökkenő piaccal, növekvő logisztikai igényekkel és pénzügyi kockázattal, s romló jövedelmezőséggel kell számolni a hazai gyógyszer-nagykereskedelemnek – állítja Szabó Ferenc, a Gyógyszer-nagykereskedők Országos Szövetségének elnöke. A gyógyszertörvény miatt ugyanis jelentősen visszaesett a patikaszerek forgalma; ez év második felében várhatóan 10-15 százalék lesz a csökkenés - olvasható a Világgazdaságban.
A gyógyszerészek is doktorok lesznek?
Már a dm-be is mehetünk orvosságért
2009-től egészségbiztosítási pénztárak - részletek
Becsődölhet jó néhány patika