.jpg)
A szakszervezeti vezetők elmondták, hogy felmérésük szerint a tagság 90-100 százaléka hajlandó a munkát beszüntetni. Az elégséges szolgáltatásról kedd délután még tárgyalnak, de kevés esély van a megállapodásra, mert a vasúttársaság azt kéri, hogy minden vonat közlekedjen.
A sajtótájékoztatón Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke elmondta: kedd reggel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium látszategyeztetést tartott, ami szerintük a nyilvánosságnak szólt. A VSZ elnöke úgy vélekedett, hogy az érdemi tárgyalás helyett a GKM érdemi levelezést ajánlott, mondván, tegyék fel írásban a szakmai kérdéseiket, és arra majd válaszolnak. Megjegyezte: szakszervezetük április óta folyamatosan írásban kér tájékoztatást a mellékvonalakról, ezekre a levelekre nem kaptak választ.
A VSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy a GKM-é a felelősség, amiért szerdán 6-8 óra között a vonatok nem közlekednek.
Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szerint a kormányzat cinizmusa nem változott: a 38 vasúti vonalat felajánlotta az önkormányzatoknak üzemeltetésre, tudomásuk szerint azonban az önkormányzatok nem jelentkeztek ezeknek a vonalaknak a működtetésére. Utalt arra, hogy a parlament előtt lévő 2008. évi költségvetési törvénytervezetből is látszik, az önkormányzatok forráshiányosak, továbbá az önkormányzatok számára kevés időt és információt adtak a döntés meghozatalához.
Gaskó István elmondta: az elégséges szolgáltatás eddigi tárgyalásán a MÁV azt kérte, hogy minden vonat közlekedjen. Ha nem születik megállapodás az elégséges szolgáltatásról, akkor az utasok nehéz helyzetbe kerülnek, mert nem lehet majd tudni, mely járatok indulnak, ezért a felelősség a MÁV-ot terheli.
Gaskó István elmondta: ha a szerdai kétórás sztrájkjuk nem ér el eredményt, és nem indul érdemi tárgyalás a vasútvonalakról, akkor további munkabeszüntetésekre lehet számítani. Kérdésre válaszolva Gaskó István elmondta, hogy az elégséges szolgáltatás hiánya esetén is biztosítják a fűtést, az utastájékoztatást, az élet- és vagyonbiztonságot.
A tájékoztatón elhangzott: a két szakszervezetnek több mint 20 ezer tagja van, ők adják a vasutas dolgozók 80 százalékát.
A GYSEV-vonalakon nem lesz sztrájk
A Győrs-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) vonalain nem lesz figyelmeztető sztrájk november 7-én, szerdán reggel 6 és 8 óra között - közölte a vasúttársaság. Tájékoztatásuk szerint ennek ellenére a vasutas szakszervezetek országos sztrájkja miatt a GYSEV által közlekedtetett vonatok menetrendje módosul.
A változás lényege, hogy a Budapest felé közlekedő vonatok 8 óra után indulnak tovább Győrből, illetve a Szombathelyre érkező vonatok nem tudnak beállni az állomásra, ezért vonatpótló buszok szállítják majd be az utasokat Szombathelyre a GYSEV utolsó állomásáról a sztrájk ideje alatt.
A GYSEV felhívja a figyelmet arra, hogy a Vasutasok Szakszervezete és a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete által meghirdetett országos figyelmeztető sztrájk miatt a nap folyamán késésekre lehet számítani.
A levegőben lóg a holnapi vasutas sztrájk
Újabb vasúti sztrájk: november 7-én
Nem kell reggel fagyoskodni az álló vonatokon
MTI