Két súlyos vonatbaleset - majdnem
Az egyik esetben, május 16-án a Tura és Aszód közti fővonalon két vonat haladt egymással szemben a menetrend szerinti, legalább 120 kilométeres óránkénti sebességgel. A turai forgalmi szolgálattevő, miután észrevette sokaknak majdnem végzetes tévedését, a fő-menetirányítót tájékoztatta a helyzetről, aki még időben tudta értesíteni a mozdonyvezetőt - számolt be a lap. Mint írták, a szerelvények egymástól pár száz méterre álltak meg.
Két nappal később Újfehértón a Debrecen felé közlekedő Floyd magán-vasúttársaság által üzemeltetett tehervonat indult el felhatalmazás nélkül. A szerelvény meghaladta a vörös kijárati jelzőt, ezzel keresztezve a Debrecen felől bejáró gyorsvonat útját. A balesetet - a lap beszámolója szerint - csak a biztosítóberendezés akadályozta meg. A lap szerint a MÁV-nál megerősítették a történteket és azt közölték, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




