A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek, amely a választókorú népességben 39 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig 67 százalékon - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, amely a Népszabadságban jelent meg. A kutatás szerint az MSZP nem annyira támogatókat veszített (a lakosság egészén belül 16 százalékon áll, a múlt havinál csak egy százalékponttal alacsonyabban), sokkal inkább táborának önbizalma és választási kedve csappant meg: így a biztos pártválasztók körében 24 százalékot tudhat maga mögött.
A Fidesz ez utóbbi csoporton belül is erősödött - olvasható az újság mai számában. Az MDF és az SZDSZ pozíciói valamelyest gyengültek, az előbbi két hónapja szorult az 5 százalékos küszöb alá, az utóbbi tartósan ott található.
Orbán egyet előre lépett
Háromszoros előnyben a FideszMTI