Az ennél kisebb jövedelemmel rendelkező, vagy veszteséges vállalkozók kétféleképpen dönthetnek. Vagy befizetik az adót, vagy egy, az adóhatóságnak címzett nyilatkozatban próbálják kimenteni magukat az adófizetés alól. A nyilatkozatban többek között különféle költségelemekről - például reklám-, szakértői, piackutatási díjakról - kell az APEH-et tájékoztatni, méghozzá három évre visszamenőleg - írja a lap.
Bérszámító, járulék-kalkulátor: minden, ami adó
A cégek esetében a minimumadót szabályait nem kell alkalmazni az előtársasági és az azt követő adóévben, ha nonprofit szervezetről van szó, illetve ha a társaságot az adott adóévben, vagy az ezt megelőző adóévben olyan elemi kár érte, melynek mértéke eléri a kárt megelőző adóév árbevételének 15 százalákát. |
A bevallást kiegészítő nyilatkozat bevallásnak minősül, adatait az adóhatóság feldolgozza és kockázatelemző program alapján, az egyes adókötelezettségek ellenőrzésére kiválaszthatja azokat az adózókat, akiknél feltételezhető, hogy az alacsony vagy negatív eredmény a bevételek eltitkolásának vagy a szabálytalan költségelszámolásnak az eredménye.
Tavaly július 1-jén lépett hatályba az elvárt adóról szóló szabályozás, amit az adóhatóság az idén kiemelten ellenőriz. |
Az adóhatóság ráadásul becslést is alkalmazhat, ha az egyes elemek jelentős számban bizonyulnak valótlannak. Nyilatkozni és nem befizetni a minimumadót tehát valóban csak annak éri meg, aki ténylegesen veszteségesen működik.
Számlamizéria: figyelje az ötödik karaktert!
Kitört a számlaőrület: roham az új tömbökért
Új szabályok a társasági adó 10%-os kulcsára!
Kiadványt készített az APEH: Top 100
Újabb forduló az áfa-arányosítási ügyben
Már Veres János is adócsökkentésben gondolkodik
MTI, Privátbankár, Népszabadság