"Ki gondolta volna, hogy ennyi román jön?"
Arra a kérdésre, hogy Románia január 1-jei EU-csatlakozása után hány román érkezett Olaszországba, Prodi azt mondta, hogy ezt "senki nem tudja", de "túlzottnak" nevezte az olasz belügyminiszter, Giuliano Amato által korábban említett 500 ezres számot.
A Financial Times felidézi, hogy nemrégiben egy 47 éves olasz asszony brutális gyilkosság áldozatává vált, és a bűncselekmény kapcsán egy román állampolgár ellen emeltek vádat. A közfelháborodás hatására az olasz kormány rendeletben hatalmazta fel a helyi hatóságokat a közbiztonságra veszélyesnek tartott EU-állampolgárok kitoloncolására.
Az olasz miniszterelnök a Financial Timesnak adott interjúban kiállt az EU-állampolgárok szabad mozgásának elve mellett, "nem megfelelőnek" nevezte azonban az erről szóló, jelenlegi formájában 2004-ben - az ő EU-bizottsági elnöksége idején - kidolgozott uniós direktívát.
Prodi kijelentette: azt szeretné, ha az Európai Unió közös szabályokat fogadna el a hazatelepítés hatékonyabbá tételéről, és jobban együttműködne az állampolgárok mozgásából eredő "összes mellékhatás" kezelésében. Hozzátette ugyanakkor, hogy az EU-bővítés hatásai a vártnál is kedvezőbbek. Megismételte azt a többször hangoztatott véleményét, hogy a bővítés "az egyetlen módja a demokrácia exportjának".
A brit lap idézte Walter Veltronit, Róma polgármesterét, aki azt mondta: az év első hét hónapjában nemi erőszak, lopás és emberölés miatt letartóztatottak 75 százaléka román volt.
Nagy-Britannia az EU-bővítés 2004-es első hulláma után azonnal megnyitotta az akkor uniós taggá vált nyolc kelet-európai ország - köztük Magyarország - munkavállalói előtt a brit munkapiacot, lemondva a csatlakozási szerződésben biztosított átmeneti időszakról. A brit kormány annak idején évente 5-13 ezer tartós kelet-európai letelepülővel számolt, de a hivatalos adatok szerint már az első két évben több mint 600 ezren érkeztek; kétharmaduk lengyel.
London a román és a bolgár munkavállalókkal szemben már nem alkalmazza a nyitott ajtó politikáját; a két ország állampolgárainak nagy-britanniai foglalkoztatására szigorú korlátozások vannak érvényben.
Olaszország: kiutasítják a bűnözőket
December 21.: a határok végre leomlanak
MTI