Ki repteti majd Debrecent?
Az isztambuli értéktőzsdéhez eljuttatott TAV-közlemény szerint a vegyes vállalat már elküldte szándéknyilatkozatát a debreceni önkormányzatnak, amely a repülőtér tulajdonosa.
Csütörtökön jelentették be, hogy a Debreceni repülőtér ingatlanainak értékesítésére vagy hasznosítására, illetve az Airport Debrecen Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítésére kiírt pályázat második fordulójára négy pályázót hív meg a városi önkormányzat
Az önkormányzat a múlt év őszén nyilvános, kétfordulós pályázatot írt ki a repülőtér és a működtető cég hasznosítására. Az eredetileg november 30-án lejárt, majd ez év február 28-ig meghosszabbított határidőig az első fordulóban öt pályázat érkezett.
A pályázatok értékelését követően döntött csütörtökön úgy az önkormányzat, hogy négy pályázót hív meg a második fordulóra.
Az ajánlatok különfélék: van ajánlattevő, aki megvásárolná a teljes repülőteret céggel együtt, van aki a működtetését vállalná, s olyan is, amelyik az önkormányzattal vegyes vállalkozásban képzeli el a légikikötő hasznosítását.
Kósa Lajos Debrecen polgármestere korábban azt nyilatkozta: csak olyan megoldást támogatnak, ami hosszú időre garantálja a debreceni légi bázis repülőtérként történő működtetését.
A Teva Debrecenben dupláz
A vidéki repülőtereken a sor
Ötmilliárdos beruházás repíti Debrecent
MTI