.jpg)
Benke Ákos szerint 2008-ban várhatóan 5 ezer ügyfélnek 15 milliárd forint mikrohitelt helyeznek ki.
Elmondta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben mikrohitelezésre 56 milliárd forint, a hozzá kapcsolódó garanciakezesség vállaláshoz további 25 milliárd forint keret áll rendelkezésre 2007-2013. között, amelyet versenyben kiválasztott közvetítőkön keresztül juttatnak el a vállalkozásokhoz. Benke Ákos hangsúlyozta: az Új Magyarország Fejlesztési Tervben új típusú pénzügyi eszköz a visszatérítendő támogatás.
Csuhaj V. Imre, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az alapítvány az Új Magyarország mikrohitelezésre hozta létre a MiFiN-t. Emlékeztetett arra, hogy az MVA és a helyi vállalkozásfejlesztési központok 1992 óta foglalkoznak mikrohitelezéssel.
Antal Gergely, a MiFiN vezérigazgatója a konstrukciót ismertetve elmondta, hogy 6,5 százalékos kamattal ajánlják a mikrohitelt, amely kedvezőbb az Új Magyarország mikrohitelprogamban rögzített feltételnél. A hitelprogram az EU referencia kamatláb legfeljebb 2 százalékkal növelt kamat felszámítását engedélyezi a közvetítők számára, ami jelen esetben 10,5 százalék lenne.
A MiFiN beruházási célra maximum 6 millió forint hitelt ad 6,5 százalék kamattal, 5 éves futamidőre, két év türelmi idővel. A forgóeszköz hitelt is maximum 6 millió forint értékben lehet igényelni ugyancsak 6,5 százalék kamattal egy év futamidővel, két hónap türelmi idővel.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a MiFin országos lefedettséggel rendelkezik, mert a társaság a kis- és középvállalkozói érdekképviseletekkel - a IPOSZ, OKISZ, KISOSZ és ÁFEOSZ -, illetve a helyi vállalkozásfejlesztési alapítványokkal együttműködik. A MiFiN-hez már eddig 10 mikrohitel igénylés érkezett.
Kiadáscsökkentésre szólít fel az Iparkamara
A megszorításokról szól az élet Magyarországon
Elfogadták a 2008-as büdzsét
MTI