Kiemelkedő hozamok az AXA magánnyugdíjpénztárnál
A 2007-es évet jellemző kedvezőtlen befektetési környezetben a vagyonkezelő aktív befektetési politikát alkalmazva ért el kiemelkedő hozamszintet. A magánnyugdíjpénztári ágazat által kezelt vagyon 2007-ben 155 milliárd forintra emelkedett, ami 18,9%-os növekedést jelent az előző évi 130 milliárd forintos szinthez képest. A Pénztár taglétszáma 2007-ben megközelítette a 190 ezer főt.
Tavaly a Pénztár a piacon kiemelkedő, 9,10%-os bruttó hozamot ért el. A nettó pénztári hozam 8,12%-ot tett ki, ami jelentősen meghaladja a 2007. évi (december/december) 7,4%-os inflációt. Az elmúlt öt évben a Pénztár 9,04%-os átlaghozamot teljesített. Ugyanezen időszak alatt az átlagos infláció mértéke 5,67%-os volt. A Pénztár 155 milliárd forint kezelt vagyona és 190 ezres taglétszáma alapján az 5. helyen áll a hazai magánnyugdíjpénztárak között.
„2006-tól a Pénztár Igazgatótanácsa a referenciaindexeket követő befektetési stratégia megvalósítása helyett szélesebb mozgásteret biztosított a vagyonkezelő számára. Ez tette lehetővé, hogy a vagyonkezelő a befektetési környezet kedvezőtlen hatásai – a hazai és a globális részvénypiacokon tapasztalható visszaesés és a magas infláció – ellenére is a piaci átlagot lényegesen meghaladó hozamokat tudott elérni.” – mondta a 2007-es eredményeket értékelve Harsányi Judit, az AXA Biztosító Zrt. vagyonkezelési igazgatója.
A szintén az AXA Biztosító Zrt. vagyonkezelésében lévő, 2006 márciusában megalakult Premium Magánnyugdíjpénztár jelenleg 24 ezer pénztártagot számlál. Vagyona 3,1 milliárd forintról 2007 végére 13 milliárd forintra emelkedett, ami 12 hónap alatt 412%-os bővülést jelent. A Premium Magánnyugdíjpénztár – amely a hazai piacon elsőként tette elérhetővé a tartósan magas, 50% feletti részvénykitettségű portfóliót – 2007-ben 7,83%-os bruttó hozamot ért el (nettó: 6,96%), ami jelentős mértékben meghaladja a hazai részvénypiac teljesítményét tükröző BUX Index 5,6%-os növekedését. Innovatív befektetési politikájának elismeréséül a Premium Magánnyugdíjpénztárat 2007-ben az Investment & Pensions Europe, az európai befektetési- és nyugdíjpiac vezető szakfolyóirata Közép-Kelet-Európa legjobb nyugdíjpénztárának választotta.
„Az innovatív befektetési politika és a vagyonkezelő hozzáadott értékének köszönhető, hogy az elmúlt évre jellemző, részvénytúlsúlyos befektetések számára kedvezőtlen piaci környezet ellenére is igen jól teljesített a Premium Magánnyugdíjpénztár, ezzel a 2007. évi hozamranglistán az előkelő 3. helyet sikerült elérni.” – tette hozzá Harsányi Judit.
Szekeres Tibor az AXA ország-igazgatója hozzáfűzte: „Nagyon büszke vagyok a nyugdíjpénztári ágazat eredményeire! Az AXA-ELLA cégek integrációja a finisbe érkezett, így 2008-ban a magyarországi AXA vállalatok az anyavállalat innovatív szolgáltatásaira, valamint az ELLA újító hagyományira építve számos piacújító szolgáltatással és ügyfélbarát ajánlattal lépnek a piacra, erősítve az AXA elsőségét, pénztári kiválóságát”.
Az AXA önkéntes nyugdíjpénztári ágazatának taglétszáma 2007 végén közel 73 ezer fő volt, kezelt vagyona elérte a 33 milliárd forintot.
AXA Világjáró Utasbiztosítás - télen-nyáron
Jó éve volt az AXA-nak
Jogsértés miatt megbüntették az AXA-t
AXA Nyugdíjpénztár