.jpg)
A bizottság meglátása szerint olyan intézkedésekről van szó, amelyek messzire mutatnak az évente több százmilliárd dolláros kárt okozó adócsalások elleni harcban.
Mindkét módszerrel elejét lehet venni annak a jelenlegi trükknek, hogy egy áfamentesen vásárolt árut áfával együtt értékesítenek, majd az érintett cég az adó befizetése nélkül eltűnik a rendszerből. Mindkettővel vannak ugyanakkor olyan problémák is, amelyeket tovább kell vizsgálni, mielőtt bármelyik rendszer bevezetése mellett döntenének - állapította meg a végrehajtó testület.
Kovács László úgy ítélte meg, hogy a végső döntés előtt még politikai határozatra is szükség van az ügyben, az egyes EU-tagállamoknak egyértelművé kell tenniük, hogy mindegyikük kész elfogadni a változások következményeit.
Az adómentesség megszüntetése a cégek számára kedvezőtlen készpénzmozgási változásokkal járhat az uniós belső piacon, a tagországokat illetően pedig az áfabevételek újraelosztását követelné meg. A fordított adózás Brüsszel meglátása szerint akkor tud helyesen működni, ha a tagállamok egységesen alkalmazzák, nem pedig opcióként.
A bizottság nincs ellene annak, hogy valamelyik tagország kísérletképpen bevezesse az utóbbi módszert - szögezte le a közlemény.
Sokat spórolhatunk az új vámkódexszel (hanganyag)
Másfél milliárdos ÁFA-csalók buktak le
Luxusautók közreműködtek az áfacsalásban
Ötmilliárdos áfacsalás!
Áfacsalókat vettek őrizetbe
MTI