1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Befejeződött a fél éve indított összeférhetetlenségi vizsgálat a Magyar Televízióban (MTV); 1927 tévésnek kellett írásban nyilatkoznia a kérdésben, s közülük kilencen akadtak fenn a rostán
Befejeződött a fél éve indított összeférhetetlenségi vizsgálat a Magyar Televízióban (MTV); 1927 tévésnek kellett írásban nyilatkoznia a kérdésben, s közülük kilencen akadtak fenn a rostán - tudható meg az MTV keddi közleményéből.

Emlékeztettek arra: az összeférhetetlenség témája azt követően került napirendre, hogy a köztévét felügyelő közalapítvány tavaly márciusában újjáalakult kuratóriumi elnökségében "többen azt hangoztatták, hogy a korábbiakkal ellentétben nem lehet szűken értelmezni az összeférhetetlenséget, vagyis például nem csak az MTV konkurenseinek tekinthető tévéknél végezett műsorkészítői tevékenység összeegyeztethetetlen a köztelevíziós munkával".

Gombási Izabella jogi vezetőt idézve az MTV azt közölte, a procedúra során ötven alkalommal volt szükség részletes vizsgálatra; az MTV ennek során hét esetben foglalkoztatási, kettőben pedig reklám-összeférhetetlenség fennállását állapította meg. A közlemény szerint "a Magyar Televízió maga nem hozza nyilvánosságra, kik végeztek összeegyeztethetetlen munkát másutt, hanem arra törekedett és törekszik, hogy felszámolja, illetve megelőzze ilyen helyzetek kialakulását".

Megemlítik: az átfogó összeférhetetlenségi vizsgálat lezárult, de folytatódik konkrét esetekben, ha az MTV tudomására jut, hogy bármely belső vagy külső dolgozó összeegyeztethetetlen tevékenységet végez. A társaság közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzata a foglalkoztatási összeférhetetlenségről szólva például kimondja, hogy a belső munkatársak más műsorszolgáltatónál műsorkészítőként nem dolgozhatnak, külsősök pedig más műsorszolgáltatónál nem végezhetnek olyan tevékenységet, amely azonos vagy hasonló jellegű, mint az MTV-nél végzett munka.

A politikai összeférhetetlenségi szabályok szerint az MTV munkatársai, jogviszonyuktól függetlenül, munkahelyükön kívüli társadalmi, gazdasági, politikai, közéleti tevékenységükkel nem veszélyeztethetik a közszolgálati televízió pártatlanságát, annak megítélését. A reklám-összeférhetetlenségi szabályok szerint a munkatársak - kulturális ajánlat kivételével - reklámokban nem szerepelhetnek - írják.

Két hete arról tájékoztatta a Nap-kelte című reggeli műsor producerét az MTV közéleti igazgatója, hogy Aczél Endre a Klubrádiónál és a Népszabadságnál végzett munkája összeférhetetlen az MTV-s tevékenységével, nem sokkal később pedig Bánó Andrást parancsolta le a képernyőről.

Az ő esetében nem összeférhetetlenség volt ennek indoka, hanem az, hogy a riporter - a köztévé sajtóosztálya által részletesen ki nem fejtett módon - "a műsorvezető több alkalommal több ponton megsértette a médiatörvényt és a köztelevízió közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatát".

250 embert kirúgnak az MTV-ből?
Aczél után Bánót is kitiltják a Nap-keltéből
50-50 milliót kapott a Hír Tv és az ATV
Egyre gagyibbak a gyerekműsorok
Pici plusszal számol az MTV

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG