1p
Görögország kiléphet az euróövezetből - jelentette online kiadásában a Der Spiegel. Az görögök közleményben cáfolták az információt. Brüsszel válságtanácskozást tartott
Görögország kiléphet az euróövezetből - jelentette pénteken online kiadásában a Der Spiegel. Az athéni pénzügyminisztérium hivatalos közleményben cáfolta az információt.

A német hetilap szerint az athéni vezetés az egyre súlyosabb gazdasági gondok nyomása alatt arra a belátásra jutott, hogy napirendre kell venni a valutaunió elhagyásának kérdését, és adósság-átütemezésről is tárgyalni kell.
A felvetés miatt az Európai Bizottság (EB) péntek estére válságtanácskozásra hívta össze az euróövezeti pénzügyminisztereket - írta a Spiegel források megjelölése nélkül.

Az EB, az athéni kormány és Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának vezetője cáfolta a Spiegelt, az euró azonban gyengülni kezdett a hagyományosan jól értesült német hetilap hírére.

A cáfolatok ellenére a szerkesztőség tartja magát a beszámolóban foglaltakhoz - mondta a Spiegel egy riportere a Reuters hírügynökségnek. Valóban tartanak értekezletet az euróövezeti pénzügyminiszterek pénteken Luxembourgban, és Görögország lehetséges kilépéséről is tárgyalnak - hangsúlyozta az újságíró. "A találkozó titkos, és már el is kellett kezdődnie" - tette hozzá a Reuters 19 óra után kiadott jelentése szerint.

A Reuters egy berlini kormányzati forrása is megerősítette a Spiegel beszámolóját. A lap állítása a luxembourgi tanácskozásról "korrekt" - fogalmazott a német kormánykoalícióhoz tartozó forrás, hozzátéve, hogy Wolfgang Schauble pénzügyminiszter és helyettese, Jörg Asmussen Luxembourgban tartózkodik és a Görögországról szóló találkozón vesz részt.

Előzőleg Olli Rehn, az EB gazdasági és pénzügyi biztosának egy szóvivője azt mondta, nem tud arról, hogy Görögország a kilépést tervezi, az euróövezeti pénzügyminiszterek pedig ez ügyben válságtanácskozást tartanak.

A Görögország euróövezeti tagságának esetleges megszűnéséről szóló sajtóbeszámoló "nem igaz" - áll athéni pénzügyminisztérium hivatalos közleményben közleményében, amely szerint az ilyen beszámolók csupán piaci spekulációt szolgálnak. Az euró napi mélypontra, 1,4362 dollárra süllyedt a beszámoló megjelenése után, több mint 2 centtel gyengült az 1,4587 dolláros napi csúcshoz képest.

Szűkkörű euróövezeti pénzügyminiszteri találkozót tartottak péntek este Luxembourgban, a megbeszélésen nem esett szó arról, hogy Görögország kilépne az euróövezetből - jelentette be Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke, luxemburgi kormányfő.

Athéni bejelentés szerint a találkozón jelen volt Jeórjiosz Papkonsztantinu görög pénzügyminiszter is. A tárca közleménye szerint sem ott, sem az előtt nem vetődött fel Görögország eurótagságának megváltozása.

MTI, Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG