Kilnec évre választanának legfőbb ügyészt
Polt Péternek ismét esélye lehet a legfőbb ügyészi posztra, ha megszűnik Kovács Tamás megbízatása – írta keddi számában fideszes politikusokra hivatkozva a Népszabadság, amely szerint nem hivatalos elképzelések alapján a legfőbb ügyész jelenleg hatéves mandátumát kilenc évre emelnék.
A napilap a fideszes forrásokra hivatkozva azt közölte: Orbán Viktor „jónak látná”, ha az első kormánya alatt, 2000-ben Györgyi Kálmánt váltó ügyész ismét a vádhatóság élére kerülne. A legfőbb ügyész személyére az alkotmány szerint a köztársasági elnök, Schmitt Pál tehet javaslatot.
A lap emlékeztetett: Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátuma december 13-án jár le, ekkor lesz ugyanis hetvenéves. A kormánytöbbség a lapnak nyilatkozó fideszes források szerint a legfőbb ügyész megválasztását összekötné egy alkotmánymódosítással még az őszi ülésszak alatt. A Népszabadság szerint fideszes szakértők és alkotmányjogászok az ügyészség kormány alá rendelését nem tervezik, viszont korlátoznák a parlament legfőbb ügyésszel kapcsolatos jogosítványait. Mint írták, állítólag olyan javaslat is megfogalmazódott, hogy Kovács Tamás utóda már ne legyen interpellálható az Országgyűlésben.
Népszabadság
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





