1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A járatritkítás mellett más változtatást is terveznek: az Andrássy út arculatához egyfajta "luxusmetró" imidzset alakítanának ki a földalatti állomásain
Reggel fél öt és hat óra között ritkítaná a kisföldalatti járatait a Budapesti Közlekedési Zrt. - hangzott el a társaság pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten

Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettese elmondta: a 4 óra 30 perces üzemkezdet és 5 óra között mindössze 100-120 utas utazik a földalatti járművein, amelyek reggel 6 óráig 3,5 percenként közlekednek. A BKV szerint ebben az időszakban fele ennyi jármű is képes lenne elszállítani az utasokat.

A kisföldalattit, más néven az 1-es metrót naponta 100-120 ezer utas veszi igénybe, ez évente körülbelül 30-35 millió utast jelent - ismertette a számadatokat Sziva György, a kisföldalatti szolgálatvezetője. Csúcsidőben a földalatti 100 másodpercenként indul, a késő esti órákban 7 perc a járatok követési ideje. Egy szerelvény egyidejűleg körülbelül 200 utast tud szállítani.

Regőczi Miklós elmondta: augusztus óta a földalatti mind a 22 kijáratát a teljes üzemidőben biztonsági őrökkel zárták le, így a szerelvényekre csak fizető utasok juthatnak fel. A szigorított ellenőrzés a BKV-nak havonta 30-40 millió forintos pluszbevételt jelentett, amely az őrzés költségeinek levonása után néhány millió forintos bevételnövekedést eredményezett.

A szigorított ellenőrzést a társaság januártól is fenn akarja tartani, de nem a teljes üzemidőben, és csak a legforgalmasabb állomásokon; ilyen például a Deák tér, az Oktogon és a Mexikói út.

A BKV az Andrássy út arculatához kapcsolódóan egyfajta "luxusmetró" imidzset alakítana ki a földalatti állomásain, elsősorban az utasok korszerűbb és részletesebb tájékoztatásával. Regőczi Miklós hozzátette: néhány éven belül szükségessé válik a 70-es években beszerzett, mára elöregedett járműpark cseréje is.

Mosolyt fakaszt a BKV: tetszik a családi jegy
Mit sírtok? Csak matek kérdése: a BKV a legolcsóbb
Blicc-krieg: 15 milliárdból 60 milliót szedett be a BKV
Kevés az utas, számol a BKV

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG