Kiskapukat keresnek a szénerőmű pártolói
A tőketerebesi önkormányzat minden jel szerint méltányolni fogja az erőmű felépítése ellen tiltakozó tízezer aláíró akaratát, mert az látszik körvonalazódni, hogy a helyi építési hatóság napokon belül esedékes döntése elutasító lesz. A beruházó Cseh-Szlovák Energetikat Rt. (CEZ) ezt megelőzendő azonban azon mesterkedik, hogy a döntés jogát kivegyék az érintett város kezéből és helyette a megye illetékes hivatala döntsön.
A megyei hatóság ugyanis az Építési és Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontjával egybehangzóan már tavaly májusban egyetértett Tőketerebes azon városfejlesztési tervével, amely a 885 megawatt teljesítményű erőművet is magában foglalja. Ezzel szemben Tőketerebes önkormányzatának álláspontja szerint az erőmű felépítésének a terve ellenkezik a városfejlesztési tervvel.
"Az állami szervek övön alul ütése lenne", ha a város döntési jogát a megye kezére játszanák - nyilatkozta a tervezet ellen tiltakozó Tőketerebes Hangja nevű civil szervezet elnöke, Gejza Gore a TASR szlovák hírügynökségnek arra emlékeztetve, hogy korábban egyértelműen deklarálták: az engedélyeztetés kizárólag a város jogkörébe tartozik.
"Egyelőre nincs utasításom arra, hogy a város jogköreit a megye illetékességébe utaljuk, de nem tudom megmondani, hogy ez a jövőben miképpen alakul, merthogy a törvény ezt a lehetőséget megengedi - mondta Martin Petrusko, a kassai megyei építési hatóság elöljárója.
Hazavágná Tokajt az erőmű
Most riolitbányászattal riogatják Tokajt a szlovákok
A zempléniek egy emberként mondanak nemet az erőműre
Fodor mindent megtesz az erőmű ellen
MTI