Több sebből vérzik a Fővám téri metróállomás építése; Becker László főmérnök jelentése szerint a megálló szerkezetének építése "a pajzsfogadás szempontjából kritikus úton van". Még azt sem tudni, hogy épül meg, a tervek elkészítése is több hónapos késésben van. Mindez megnehezíti, hogy az állomásépítést beillesszék a projekt ütemtervébe. Felmerült egy alternatív javaslat, hogy a jelenlegi, bányászati módszer helyett az állomást a Dunában kialakított mesterséges félszigetről alakítsák ki, de a főmérnök jelentése szerint e javaslat "nem megfelelően kidolgozott", ráadásul kétmilliárd forintos többletköltséggel járna - írja a Népszabadság.
Ráadásul a Hídépítővel kötött metrószerződésben semmilyen szankció nem szerepel arra az esetre, ha a cég nem fogadja el a főváros által erőltetett gyorsítást. A kivitelezőt ugyanis csak az köti, hogy az állomás tudja fogadni a fúrópajzsot, ha az odaér, az elektromos vakond azonban még több mint hárommegállónyira van, és jövő nyár előtt biztosan nem éri el a Fővám teret.
Nem ez az első eset, hogy feszültté válik a viszony a főváros és a több budapesti nagyberuházásban, így a Szabadság híd felújításában is közreműködő Hídépítő között. A nyáron nyilatkozatháborút vívott Demszky Gábor főpolgármester és a cég korábbi vezérigazgatója, Apáthy Endre. Demszky nyilvánosan bírálta a céget és név szerint a volt vezérigazgatót, amiért veszélybe került a Fővám téri állomásépítés miatt a pesti alsó rakpart határidő előtti átadása, amit pedig a főpolgármester korábban megígért. A kivitelező által felgyorsított munkavégzésnek köszönhetően végül jóval határidő előtt elkészültek - olvasható a Népszabadságban.
A virágpiacig vinnék a metrót
Megint a bliccelőkön lovagol a BKV
Mit sírtok? Csak matek kérdése: a BKV a legolcsóbb
Kirúgták a vicceskedő metróbemondót