.jpg)
A főpolgármester közölte, hogy Budapesten jelenleg még messze vannak az egészségügyre káros határértékektől, az úgynevezett tájékoztatási határértéket viszont egyes káros anyagoknál már időnként megközelítették.
Demszky Gábor rámutatott, hogy a fővárosi önkormányzat által tavaly elfogadott új környezeti program kiemelt figyelmet fordít a szmogveszély megelőzésére. Ennek egyik eleme a Zöld zóna, amelynek bevezetése érdekében az önkormányzat már kezdeményezte a KRESZ módosítását. Kezdeményezik a gépjárművek környezetvédelmi felülvizsgálati rendszernek és a gépjárművek helyi adóztatási szabályainak módosítását is. Eszerint szigorítanák a legkedvezőbb színes matrica megszerzésének lehetőségét, illetve a korszerűbb autók után kevesebb adót kellene fizetni.
Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest levegőszennyezettségének 34 százalékát a teherautók okozzák. Ez év januárjától ezért megszigorították a nehéz tehergépjárművek belvárosi közlekedését, s év végére az egész városban korlátozzák mozgásukat. Budapesten ma naponta több mint 120 ezer 3,5 tonnánál nehezebb autó közlekedik - tette hozzá.
A környezetvédelmi miniszter egyetértett a főpolgármester-helyettessel abban, hogy a teherautók a felelősek elsősorban a környezetkárosító anyagok kibocsátásért. Az M0-ás út továbbépítésével és a megyeri híd elkészültével ezeket a járműveket még a Zöld zónán kívüli területről is ki lehet tiltani - jegyezte meg.
Nem a fronttól, hanem a szmogtól fáj a feje
Egyre büdösebb van Budapesten
Városban élni halálos!
A Föld sorsa a következő 40 éven múlik
Új parkoló - bicikliknek, az autósok kárára
Beperelték Budapestet a szmog miatt
MTI