1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Vállalom az MSZP elnökségének küldött levelem minden sorát - közölte Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő annak kapcsán, hogy pénteken - az országos pártértekezlet előtt egy nappal - elküldött emailje nyilvánosságra került.

A Magyar Nemzet szombaton a levelet közölve arról számolt be, hogy Tóth Károly a szocialista párt vezetőit állami tulajdonú pénztárak felállítására és koalíciós szakításra ösztökéli a párt megmentése érdekében.

Tóth Károly hangsúlyozta: nem először írt levelet az elnökség tagjainak, de téves az az információ, hogy ezt Gyurcsány Ferencnek nem küldték el. Mint mondta, azért  küldte el levélben a véleményét, mert az országos pártértekezleten legfeljebb egy szekció előtt beszélhet. Ha lehetőség lenne rá, az egész plénum előtt elmondanám ugyanezt, itt van nálam a szöveg - tette hozzá. 

Tóth Károly úgy fogalmazott: elege van azokból az MSZP-sekből, akik nem merik vállalni a nevüket. "Ha a levél kiadásával le akartak járatni, ez nem fog sikerülni, mert vállalom a szavaimat" - hangoztatta.

A  Magyar Nemzet szombati száma szerint a levél szerzője felhívja a címzettek figyelmét, hogy "társadalmi támogatottságunk nagyon gyenge, szavahihetőségünk gyakorlatilag nem mérhető; az MSZP helyi szervezetei maguk alatt vannak, kicsi a mozgósító képességük, a gazdaság tovább gyengül, a kormányzat prognózisait hetente kell változtatni".

A levél szerzője ebből következően úgy véli: "bizalom hiányában nem tudjuk a társadalom irányába a biztonságot garantálni; helyi, önkormányzati szinten a 2006-os választási stratégiánk miatt nem tudunk ellensúlyt képezni". Egyidejű súlyosbító és enyhítő körülménynek tartja "az SZDSZ állandósuló fenyegetését a koalíció felmondásáról", ugyanakkor a kisebbik kormánypárt belső és külső válságából adódóan most először elképzelhetőnek tartja, hogy a pénztártörvény apropóján ezt meg is teszik a szabad demokraták.

A levél írója úgy tartja: "ugyanakkor a koalíció felmondása támogatottságunk azonnali növekedésével járna". Rövid távú célként Tóth Károly a következőket jelöli meg: "legalább egy év nyugodt kormányzási szakasz biztosítása, hogy bemutathassuk, képesek vagyunk és tudunk kormányozni, ha ez sikerül, az európai parlamenti választások elvesztése után (de ekkor nem megalázó a vereség) a fejlesztési programok eredményeire támaszkodva megkezdhetjük a kilábalást; ehhez át kell alakítani a pályázati rendszert és a pályázati célokat".

A levél írója rögzíti, hogy azonnali döntést kell hozni "a pénztártörvény módosításáról úgy, hogy 100 százalékos állami tulajdonnal a pénztárakat létre kell hozni, de ki kell mondani, 2010 októberében dönt a parlament a magántőke bevonásáról. Ezzel elkerülhető egy őszi, ismét vesztes népszavazás; akkor is meg kell hozni a döntést, ha ez az SZDSZ kivonulásával vagy a koalíció felmondásával való fenyegetéssel jár együtt, mert kisebbségi kormányzás még mindig lehetséges - az SZDSZ vagy részei és az MDF külső támogatásával".

Gyurcsány szerint hazudott az Index
Gyurcsány: Az embereket nem érdekli a koalíciós szerződés
Az SZDSZ kikéri magának, hogy zsarolja az MSZP-t
"Az MSZP-SZDSZ koalíció nincs kőbe vésve"
Tárki: 49 százalékkal vezet a Fidesz
Az SZDSZ szerint más is lehet a magántőke mellett

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG