1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az SZDSZ elnöke szerint sürgősen hozzá kell fogni az állami kiadások jelentős lefaragásához, mert csak így lehet elkezdeni az országban az adóterhek csökkentését
Kóka János, a Szabaddemokraták Szövetségének elnöke, volt gazdasági és közlekedési miniszter szerint sürgősen hozzá kell fogni az állami kiadások jelentős lefaragásához, mert csak így lehet elkezdeni az országban az adóterhek csökkentését, az adórendszer nagymértékű átalakítását.

Sunnyogva nem működne a szuperbruttó sem
   
Az SZDSZ elnöke ezt a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásán mondta, hozzátéve, az adóztatás átalakítása azért égetően fontos, mert e nélkül az ország versenyképessége tovább romlik, még a szomszédos államokkal való összevetésben is. Kóka János az előadás előtt leszögezte, bár a koalíciós válsággal foglalkozik két nap óta, politikai kérdésekről nem kíván nyilatkozni. Kiemelte: a konvergencia+programot végig kell vinni, már csak azért is, mert annak módosítása, vagy feladása értelmetlenné tenné az elmúlt két év áldozatait.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyképesség javítása nélkül stagfláció - alacsony növekedési ráta mellett tartós infláció - fenyeget az országban. "Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha a vállalkozásokra rakódó adóterheket és az élőmunkát sújtó elvonásokat csökkentjük" - húzta alá Kóka János. A volt gazdasági miniszter szerint a konvergencia-programot nem csak megvalósítani kell, hanem ütemét is fel kell gyorsítani, mivel az utóbbi időben a véghezvitelét befolyásoló kockázatok megerősödtek, részben a külső tőke- és pénzpiaci hatások miatt.
   
Economist: Magyar zűrzavar
Kóka János a konvergencia-programmal kapcsolatban egy jelentős gondra hívta fel a figyelmet: miközben nagy eredmény a program révén az államháztartási hiány jelentős csökkenése, problémát okoz az, hogy az állami beruházások visszafogásával párhuzamosan mérséklődött a magánszféra beruházásainak bővülése is. Tavaly a magánberuházások üteme negatívba fordult volna át a Hankook befektetése nélkül - tette hozzá Kóka.
   
Az SZDSZ elnöke kiemelte, a versenyképesség javítása, az állami kiadások lefaragása érdekében a szociális juttatások rendszerének jelentős átalakítására van szükség. Szerinte a változtatásoknál a rászorultság elvét kell messzemenően érvényesíteni. Hangsúlyozta, az OECD-országokkal, illetve az uniós tagállamokkal való összehasonlításban is Magyarországon a legmagasabb a gyermekszülésekhez kapcsolódó szociális juttatások összege. Ez azonban szerinte "hatástalan és értelmetlen", mert a született gyermekek száma szinte évek óta független a juttatások nagyságától.
   
Nem segítene rajtunk az egykulcsos adó?
A volt gazdasági miniszter szerint különösen nagy gondot jelent Magyarországon az alacsony foglalkoztatási szint, amely azzal is összefügg, hogy a lakosságnak mindössze egy negyede fizet személyi jövedelemadót, és csupán egyharmada tb-járulékot. Emellett nagy gondot okoz az is, hogy a szakképzetlenek foglalkoztatottsága nem megoldott, emellett az állam nem fordít elég figyelmet a fogyatékkal élő állampolgárok és a roma lakosság foglalkoztatására sem.
   
A volt gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy sürgősen szükséges az adóreform, ennek megvalósítását segítené az általuk javasolt "adóreform-alap". Ebbe lehetne átcsoportosítani az éves többlet adóbevételeket és bizonyos állami megtakarításokat, az alapban felgyülemlett összeget pedig csak az adó csökkentésére, illetve az állam adósságának mérséklésére lehetne fordítani.
   
Kóka János szerint az egyszerűsítés mellett mind a személyi jövedelem adózásban, mind a társasági adó rendszerében meg kellene szüntetni a kedvezményeket, kivételeket, az olyan különleges adófajtákat, mint az eva át kellene alakítani. Továbbra is hangoztatta azt az SZDSZ által megfogalmazott javaslatot, hogy az ország versenyképességét jelentősen javítaná az egykulcsos adóztatás bevezetése.

Gyurcsány Ferenc távozása most már valós lehetőség
Köszönik, elég: az SZDSZ visszahívja minisztereit!
Orbán egyre népszerűbb - már a baloldalon is
Gyurcsány belátta hibáit - Horváth Ágnes menesztve
 

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG