Komoly elismerés a Széchenyi-kártyának
Günter Verheugen, az Európai Bizottság vállalkozáspolitikai és ipari ügyekkel foglalkozó alelnöke a válogatáskor hangsúlyozta: ezek a díjak a vállalkozások és a helyi szervezetek ösztönzésére hivatottak, arra, hogy a helyi és regionális hatóságok, valamint a vállalkozások együttműködésével megváltoztassák a vállalkozói környezetet, fejlesszék a gazdaságot és növeljék a foglalkoztatást szerte Európában.
A döntőbe jutás önmagában is komoly elismerés a Széchenyi kártyának, a KA-VOSZ-nak és a konstrukcióban közreműködő szervezeteknek, így a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, a Hitelgarancia Zrt.-nek, valamint a konstrukcióban részt vevő kereskedelmi bankoknak - állapította meg Krisán László. Mint hozzátette, ez egyben kiváló lehetőség a magyar kis- és középvállalati támogatási politika, illetve a kisvállalkozói együttműködés megismertetésére is.
A vezérigazgató elmondta, hogy a Széchenyi kártya viszonylag könnyen adaptálható termék, és jó mintaként szolgálhat az EU tagországai, elsősorban a frissen csatlakozott országok számára a kisvállalkozások finanszírozásában, a bürokrácia csökkentésében.
Az ügyvéd szekrényébe is beköltözhetnek a cégek
MTI