
A Tőkevásárt három napos konferencia kíséri. A pénteki előadások témája a pénzügyi tanácsadás, a szombatiaké a bankok és a lízingcégek volt, most vasárnap a vagyongyarapítás technikái kerülnek sorra.
Sajtótájékoztatón mutatkozott be a Generali Alapkezelő, amely 450 milliárd forint értékű vagyont kezel. Ebből 250 milliárd a Generali-Providencia biztosítótól származik, úgy hogy 200 milliárdot tesznek ki a hagyományos életbiztosítások díjtartalékai, 50 milliárdot pedig a unit-linked életbiztosítások - ismertette az elnök-vezérigazgató.
Kiemelte, hogy négy nyilvános alapjuk van, amelyek közül a pénzpiaci és a hazai kötvény alap alacsony kockázatú, míg a két nemzetközi részvény alap (az egyik nemrég indított "alapok alapja") magas kockázatú befektetés. Az alacsony kockázatú pénzpiaci alap ötéves hozama 7,4 százalék, míg a hazai kötvényalapé 10,15 százalék. A nemzetközi részvényalap 13 százalékot hozott öt év átlagában.
Az alapokat augusztustól forgalmazza a Raiffeisen Bank hálózata, de nem került be az anyabiztosító értékesítési hálózatába, miután a jutaléka kevésbé vonzó, mint például egy életbiztosításé. Az alapkezelő tervezi, hogy új részvényekből is összeállít egy alapot.
Gyere Texas, itt vagyunk!
Hová megy a magyar tőke?
Új, kivételes befektetési lehetőség a Generalitól!
Díjazott az Aegon és a Generali
MTI