
A kórházi étkeztetés feltételeit miniszteri rendeletben szabályozza majd a tárca.
Feltétel a napi háromszori étkezés, de az ebédnek kétfajta választható menüből kell állnia, továbbá napi egyszer friss gyümölcsöt is kapnia kell a betegnek, valamint kínálási rendszerben az úgynevezett kisétkezéseket is meg kell oldaniuk az intézményeknek. Biztosítani kell az igény szerinti folyadékfogyasztást is. A kórházakban plakátok is felhívják majd a betegek figyelmét arra, hogy mit kell kötelezően kapniuk az étkezések során.
Horváth Ágnes elmondta: jövőre is biztosított lesz az a forrás, amelyet az étkeztetésre fordíthatnak a kórházak.
Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a kórházban ápoltak 30-50 százaléka alultáplált a kórházi kosztnak "köszönhetően". Tudományos felmérések igazolják, ha egy beteget megfelelően táplálnak, tehát elegendő és megfelelő tápanyag kerül a szervezetébe, akkor gyorsabban gyógyul.
Martos Éva, az Országos Élelmezéstudományi Intézet főigazgatója egy korábbi felmérést említve hozzátette: tizenhat kórház 71 étrendjét vizsgálva laboratóriumi módszerekkel kiderült, hogy például a szív- és érrendszeri betegséggel kezelt páciensek 40 százalékának nem volt megfelelő a kórházban kapott étel.
Azt, hogy a kórházak a kapott pénzt valóban az étkeztetés javítására fordítják-e, ellenőrizni fogja az Egészségbiztosítási Felügyelet és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat is.
Horváth Ágnes: 25 perc, 25 milliárdból
25 vagy 50? A kórházaknak nem mindegy
Ugorjon be egy infúzióra! - már jövőre
Jobb koszt és tisztább mosdók a kórházakban?
MTI