Kormánynegyed: két nap és minden kiderül
A közbeszerzési pályázat eredményhirdetése december 29-én lesz - tette hozzá.
A KÉSZ vezette konzorcium tagja az Europolis Real Estate Management kft., míg a Wallis vezette konzorciumban a Strabag AG és a WPR Sec Ingatlanfejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szerepel még.
Görözdi György sem az ajánlati árakról, sem a vállalási határidőkről nem kívánt tájékoztatást adni az eredményhírdetés előtt. A korábbi információk szerint a negyed 2009 végére épülne meg a kormány 2007. május 11-ei határozata szerint a Podmaniczky utca és a Váci út közötti 30 hektáros területen.
Láng Balázs a projekt kommunikációs igazgatója korábban elmondta, hogy a megvalósuló beruházás 2007-es jelenértéken számított maximális összege 142,5 milliárd forint lehet, de az eljárás során lefolytatott "árlejtés" révén a vállalási ár ennél csak kevesebb. Ebben az összegben benne van az építés, a 25 éves üzemeltetés és karbantartás költsége is.
Kormánynegyed: jövőre, velük, ugyanitt
Elbukott a kormányzati negyed? Erről pletykálnak
MTI