.jpg)
A CIA a The New York Times leleplező írása nyomán decemberben elismerte, hogy az ügynökség alkalmazottai 2002-ben videóra vették két terroristagyanús személy kihallgatását, majd a felvételeket, amelyeken "kemény vallatási módszereket" alkalmaztak, 2005-ben megsemmisítették.
A Times azt írta, hogy akkor semmisítették meg a videókat, amikor a kongresszus az ügynökség titkos őrizetbe vételi programja körül vizsgálódott. A liberális lap az értesülés közlésekor azt állította: a CIA információkat titkolhatott el a törvényhozástól, a bíróságoktól és a 9/11-es bizottságtól is.
A CIA beismerése nyomán kongresszusi és előzetes igazságügy-minisztériumi vizsgálat is indult. Michael Hayden CIA-igazgató a Times-cikk előtt - miután megtudta, hogy közölni fogják - belső ügynökségi levelet köröztetett arról, hogy a szalagok megsemmisítéséről "belső döntés" született. Azt írta, meg akarták védeni a kihallgatást végző tiszteket, és a felvételeknek már nem volt hírszerzési értékük.
A videók megsemmisítése a Human Rights Watch jogvédő csoport szerint bűncselekménnyel ér fel. A terroristagyanús személyek őrizetbe vételi és kihallgatási programjának létezését George Bush elnök 2006-ban ismerte el.
A programban olyan kegyetlen módszereket alkalmaztak a foglyokon, mint a kínzásnak minősülő vízbefojtásos technika. George Little CIA-szóvivő nem volt hajlandó részletezni, hogy a megsemmisített videókon milyen kihallgatási technikákat rögzítettek.
Michael Hayden CIA-igazgató az akkori belső levélben azt írta, hogy "új technikákra volt szükség" a terrorgyanús foglyok szóra bírásához, és ezek a technikák "törvényesek, biztonságosak és hatékonyak" voltak. Azzal érvelt, hogy a kihallgatási program nagyon értékes volt, hiszen segítségével terrorista akciókat előztek meg és emberéleteket mentettek meg.
A CIA sötét titkai
"Irán egyáltalán nem barátságos"
Amerika mindenbe beleüti az orrát
Iránnak mégsem kell atombomba?
MTI