1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Kevesen tudják, hogy egy baleset során gyakran a bekötetlenül utazó okoz súlyos, sokszor halálos sérülést a többi utasnak - mutat rá egy kevésbé ismert hatásra egy felmérés
A biztonsági övek használatával a baleseti halálozások száma akár hatvan százalékkal csökkenhetne felmérések szerint, amelyek megállapítják azt is: csak a szigorúbb büntetés hozhat változást a jelenlegi, laza gyakorlatban

A Partnerség a Közlekedésbiztonságért Magyarország Egyesület két októberi kutatása során kiderült, hogy az autók hátsó ülésein utazók háromnegyede nem köti be magát, pedig ezt évek óta jogszabály teszi kötelezővé.

A felmérés szerint az első üléseken ülők kétharmada használja a biztonsági övét, ők is leginkább az autópályákon (71 százalék). Lakott területen belül ez az arány még rosszabb, mindössze 62 százalék.

Az egyesület szerint az adatok azt mutatják, hogy Magyarországon nem tudatosult kellőképpen sem a hátsó övek használatának kötelező volta, sem pedig szükségessége. Kevesen tudják, hogy egy baleset során gyakran a bekötetlenül utazó okoz súlyos, sokszor halálos sérülést a többi utasnak - mutatnak rá egy kevésbé ismert hatásra a felmérés elemzői, akik úgy látják: a büntetési tételek növelésével és a fokozottabb ellenőrzésekkel lehetne eredményeket elérni.

A megkérdezettek egyébként az övhasználat mellőzését leginkább az utazás rövidségével (34 százalék) és a feledékenységgel (26 százalék) magyarázták. Kiderült az is, hogy a nők és a fiatalok övhasználati aránya magasabb az átlagosnál.

A nemzetközi adatokat a hazaiakkal összevetve az egyesület azt közli: a magyar autósok övhasználata "súlyos mértékben elmarad a 80-90 százalékos nyugat-európai átlagtól". Ez azt jelenti, ha a magyarok ugyanekkora arányban csatolnák be magukat, akkor útjainkon évente 250-300 emberrel kevesebb halna meg autóbalesetben, mint jelenleg - mutat rá a felmérés.

Elszomorító számok: öngyilkosjelöltek az autópályán
Magyar autópálya-kultúrálatlanság
Minden negyedik autós a fapados biztosítót választja

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG