Kovács: narancsuralmat épített Orbán
Kovács László, az MSZP alelnöke szerint az elmúlt száz nap a "narancsuralom" kiépítéséről, vagyis a Fidesz, valamint Orbán Viktor miniszterelnök "korlátlan és ellenőrizetlen egyeduralmának" megteremtéséről szólt.
A szocialista politikus pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt száz nap legfeljebb Orbán Viktor személyes szempontjából értelmezhető sikertörténetként.
Mint fogalmazott a "vezérnarancs személyes udvartartást állított fel" azzal, hogy "pártkatonákat" ültetetett olyan "hagyományosan függetlenséget követelő tisztségekbe", mint a köztársasági elnöki, az alkotmánybírói poszt, vagy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetői funkciói.
Kovács László szerint az "igazság pillanata" a jövő évi költségvetés benyújtásakor jön el, ekkor ugyanis végre mindenki megtudhatja, mennyit is érnek az eddig elhangzott fideszes ígéretek.
MTI
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





