
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője tudatta: a párt a törvények és a jogszabályok szigorú tiszteletben tartásával járt el az aláírásgyűjtés folyamán és így tesz a jövőben is. "Ha valaki ettől eltérő információval rendelkezik, arra kérjük, tájékoztassa a népszavazási kampány politikai vagy technikai irányítóját, hogy a szükséges lépéseket megtehessük" - írta. Megjegyezte: a párt szerdától - az adatvédelmi biztos által jogszerűnek nyilvánított módon - folytatja a népszavazást támogató aláírások gyűjtését, és ebben a munkában továbbra is számít az önkéntesek segítségére. |
A Krónika úgy tudja, az aktivisták ilyen jelekkel, megjegyzésekkel ellátott listákkal járják a körzeteiket, és az aláírások megszerzése mellett feladatuk, hogy frissítsék a listákat. Az aktivistáknak - a begyűjtött aláírásoktól függetlenül - minden számukra kiadott címet fel kell keresniük - hangzott el.
A rádióműsorban szerdán este bejátszottak egy hangfelvételt, amelyen eltorzították a beszélő hangját. A hírműsor szerint a bejátszott mondatok múlt héten pénteken hangzottak el, a Fidesz egyik helyi kampányszervezőjétől.
"Lényeg, hogy ha ideadta, akkor pipáld ki, ha nem adta ide, elküldött a francba, akkor (...) írd oda, hogy elküldött a francba vagy MSZP-s, vagy nem érdekli, vagy valamit írj ide megjegyzésként. Ha meg nincs otthon, akkor meg ne írj semmit, akkor tudni fogjuk, hogy oda vissza kell menni" - volt hallható a bejátszásban. "Kétszázezer aláírást kell gyűjtenie a Fidesznek országosan, de (...) azt hamar összegyűjtjük; nekünk az a célunk, hogy mindenkit érjünk el".
Tarlós István közölte: az ívek leadása után a Fidesz petíció formájában folytatja az aláírásgyűjtést a népszavazás támogatására. Tarlós bemutatta azokat az aláírásgyűjtő lapokat, amelyeken jelölni lehet, ha valaki egyetért a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésével. Péterfalvi Attila ombudsman elmondta: a hivatalához érkezett bejelentés szerint a Fidesz azt kívánja felmérni, hogy az egyes kérdéseknek mekkora a támogatottsága. Ez - mint mondta - egyfajta szimpatizánsgyűjtési akció. Kifejtette: a pártszimpatizánsok adatainak gyűjtését nem tiltja jogszabály, a törvény ezzel kapcsolatban annyit ír elő, hogy az adatszolgáltatásnak önkéntesnek kell lennie, és az érintetteknek ehhez írásban hozzájárulásukat kell adniuk, amit egyébként bármikor vissza is vonhatnak.
Az ombudsman megismételte korábbi közlését, ami szerint a Fideszhez hasonlóan az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is van adatbázisa saját szimpatizánsairól.
Összegyűltek az aláírások, leadták az íveket
Gyűlnek az aláírások - megfenyegettek egy Fidesz-aktivistát
MTI