1p
Az elemzők által vártnál jelentősen nagyobb többletet ért el márciusban a külkereskedelem, mivel egy hajszálnyival tovább javította a februári 831,0 millió eurós rekordot
Az elemzők által vártnál jelentősen nagyobb többletet ért el márciusban a külkereskedelem, mivel egy hajszálnyival tovább javította a februári 831,0 milliós rekordot.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint a külkereskedelmi mérleg 831,1 millió eurós (225 milliárd forint) márciusi többlete.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője az MTI-vel azt közölte: mind a külkereskedelmi többlet, mind a kivitel értéke történelmi csúcsot ért el márciusban. Az adatok részben a belső kereslet továbbra is fennálló hiányát, részben a továbbra is erőteljes külső keresletet tükrözi.

Az első negyedévben 2,063 milliárd euró többletet ért el a külkereskedelem, szemben az előző évi 1,457 milliárddal, ami 606 millió euró javulást jelent, a nettó export GDP növekedéshez való hozzájárulása a vártnál is erősebb lehetett az első negyedévben.

Suppan Gergely szerint a külkereskedelmi mérleg éves összehasonlítású javulása a következő hónapokban is folytatódhat, az év második felében azonban a javulás ütemének lassulására számít, a belső kereslet lassú élénkülése miatt.

Idén és jövőre a külkereskedelem – és így a folyó fizetési mérleg - többlete meghaladhatja az eddigi várakozásokat. A következő években a fogyasztás lassú élénkülése sem rontja a mérleget az autóipari termelés felfutásának köszönhetően.

A külkereskedelem jelentős többlete erős támaszt ad a forintnak, így nemzetközi hangulatromlás esetén sem számítunk lényeges forintgyengülésre - vélekedett Suppan Gergely.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy márciusra 735 millió eurós többletet várt. Mint mondta, februárhoz képest általában március nagyobb többletet szokott mutatni, most a februári egyszeri tételek miatt mégis csökkenést valószínűsített. Szerinte a februári adatot torzította, hogy alacsonyabb volt a gázimport.

Eddig 5,9 milliárd eurós éves külkereskedelmi többletet várt Árokszállási Zoltán, de - mint mondta - az első negyedéves adatok alapján ez meghaladhatja a 6 milliárd eurót is.

Az Erste Bank elemzője szerint is látható, hogy a belső kereslet még nem talált magára.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG