Az Országgyűlés mai napirendjén nem szerepel jelentősebb törvényjavaslatról szóló határozathozatal, de Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteki bejelentése alapján akár már ma a parlament elé kerülhet a 2010-es végkielégítések adóztatásának újraszabályozása.
Az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken semmisítette meg a 98 százalékos különadóról szóló törvény - 2005-ig szóló - visszamenő hatályát. A döntés értelmében az adóhatóság nem követelhet különadót a 2005-2009-es adóévekben szerzett bevétel után, de az Országgyűlés a jogszabály módosításával a tavalyi adóévre még kiterjesztheti a teherfizetési kötelezettséget. A kormánypárt azt a lehetőséget használhatja ki, hogy az Ab döntése ugyan "kibelezte a törvényt", hisz annak egyik legfontosabb pontját - a visszamenőleges hatállyal együtt a 2010-es adóévre vonatkozó passzust - semmisítette meg, de nem az egész törvényt. Vagyis a most érvényben lévő és a 98%-os különadóról rendelkező jogszabályt még lehet módosítani. Az egyelőre nagy kérdés, hogy lesznek-e majd, akik a módosítás jogszerűségét vitatják, hiszen a 40 napos moratóriumon belül fogják ismételten megváltoztatni a törvényt (erre egyszer már sor került az első alkotmánybírósági döntés után, hisz a politikusokra nem vonatkozott volna a fizetési kötelezettség).
Zara László adószakértő szerint, ha ma átmegy a módosító, az "jogsértő lehet, de alkotmányellenes nem" - ezt a szakember a Népszabadságnak nyilatkozta. Ha módosító jogsértő is lesz, nem látni, ki emelhetne ez ellen kifogást. Az Alkotmánybírósághoz e tárgyban beadvány már nem futhat be, hiszen jogkörei ezt már nem teszik lehetővé. A köztársasági elnök vétózhatja már csak meg a törvényt - de Schmitt Pálnak keddig sem voltak kifogásai a jogszabállyal szemben.
A Háznak erre kevesebb mint két hét áll a rendelkezésére a személyi jövedelemadó bevallás május 20-ai határideje előtt. A kormánypártoknak csak akkor sikerülhet a tervük, ha a házszabálytól való eltéréshez megszerzik valamelyik ellenzéki párt támogatását és így tárgyalhatják már ma a különadó "ismételt" bevezetését - immár harmadszor. A Fidesz ebben valószínűleg a Jobbik támogatására számíthat.
A Ház előtt a módosító
Benyújtotta hétfő reggel a parlamentnek a 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó javaslatát a Fidesz frakcióvezetője.
Lázár János törvénymódosítási javaslata értelmében a 98 százalékos különadó a 2010. január 1-jén vagy azt követően a jogszabályban meghatározott jogcímen megszerzett jövedelmeket sújtja. A 2005 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan korábban befizetett különadó összegét az állami adóhatóság visszatéríti a törvény hatályba lépését követő 30 napon belül.
A frakcióvezető kiegészítené a különadó-fizetésre kötelezettek körét mások mellett az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőkkel.
Együtt, időkeretben tárgyalja meg hétfőn az Országgyűlés a 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó fideszes javaslatot, valamint a jó erkölcsbe ütköző egyes juttatások hatékonyabb visszaköveteléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló LMP-s indítványt. A határozathozatal is megtörténhet még a nap folyamán.
Az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a Fidesz soron kívüli házbizottsági ülés összehívását kérte, amelyen azt kezdeményezte, hogy a Lázár János és Szijjártó Péter által jegyzett előterjesztésről szóló vita és a döntés is még a hétfői ülésnapon megtörténjen.
Ezt a Jobbik támogatta, az LMP azonban, amelynek javaslatát - mint a házbizottságban jelezték - a szocialisták is támogatni tudják, azt kérte, hogy a két indítványt együtt tárgyalja a parlament.
A Jobbik ragaszkodna a visszemenőleges beszedéshez
A Jobbik továbbra is azt szorgalmazza, hogy a 98 százalékos különadó visszamenőleges hatályú legyen.
Bertha Szilvia országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság az emberi méltóság sérelmére hivatkozva semmisítette meg a különadó visszamenőleges hatályát. A Jobbik ezt úgy orvosolná - folytatta -, hogy az adóhatóság mérsékelné vagy elengedné a különadót, ha az adózó vagyoni vagy jövedelmi viszonyaiban jelentős visszaesés következett be időközben, s az adó megfizetése a vele közös háztartásban élők megélhetését súlyosan veszélyeztetné. Véleménye szerint ez méltányos eljárás, amelynek alkalmazásával a visszamenőleges hatályú adóztatás már nem ütközne az emberi méltóságba. Az ellenzéki párt erről törvényjavaslatot is benyújtott.
Az MSZP inkább bírósági úton szerezné vissza a pofátlan végkialégítéseket
Az MSZP szerint az államnak bírósági úton kell visszaszereznie a felháborító végkielégítéseket. Kovács László, a szocialisták alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: az MSZP álláspontja az, hogy a pofátlan, felháborító végkielégítések ügyét bíróságon kell rendezni. Mint mondta, a különadóról szóló törvény benyújtásakor is úgy ítélték meg, értelmetlen egy mindenkire vonatkozó jogszabály elfogadása, amely a törvény vagy érvényes munkaszerződés alapján járó jövedelmeket is 98 százalékos adóval sújtja. A visszamenőleges hatályú adókivetés pedig az uniós szabályokkal is ellentétes - tette hozzá.
MTI, Privátbankár