Labdába rúg az MSZP: sportklubot alapítanak
Egy új tömegsport-egyesület megalapításával szeretne a fiatalok felé nyitni az MSZP. A Népszabadság úgy tudja, hogy az MSZP Parlamenti Frakció Tömegsport Egyesület elnökének Vincze Géza (FTC) mesteredzőt kérték fel, a szakosztályokat pedig szocialista politikusok fogják vezetni.
Mesterházy Attila pártelnök irányítja majd a labdarúgó szakosztályt, Szanyi Tibor felel az asztaliteniszért, a futásért Varju László, a motorosokat Oláh László vecsési pártelnök szervezi, Baja Ferenc felel a teniszért, a kerékpár és természetjárás szakosztályt pedig a volt környezetvédelmi miniszter Szabó Imre vezetheti.
A Népszabadság úgy tudja, az egyesületben lesz sakk és póker szakosztály is. A nol.hu szerint az új szervezet alapító okiratát és működési szabályzatát most készítik, a szükséges dokumentumokat a napokban fogják beadni az illetékes bírósághoz.
MTI, Népszabadság
Történelmi csomagról is beszélt, ami elkerülhetetlen lett volna.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




