Lakáshitelt törlesztett a Forma-1 pénzéből
Az ítélet szerint Jü Csi-fej (Yu Zhifei) több mint egymillió jüant sikkasztott el, és az összeget a házára felvett hitel törlesztésére fordította. 800 ezer jüant a helyi futballcsapattól, a Sanghaj Senhuától (Shanghai Shenhua) szerzett jogtalanul még abban az időben, amikor a klub elnöke volt, további 250 ezer jüant pedig egy külkereskedelmi vállalattól sikkasztott el.
Jüt tavaly januárban tartóztatták le, májusban kizárták a Kínai Kommunista Pártból és elbocsátották a sanghaji pálya igazgatói posztjáról. Jünek jelentős szerepe volt abban, hogy Kínában is rendeznek Forma-1-es nagydíjat. Az első futamra 2004-ben került sor, az igazgatása alatt álló sanghaji pályán.
Korrupció? Kínában 16 év börtön
Kivégezték a korrupt kínai bankvezetőt
MTI