
Az okok közül első helyen a kedvező nemzetközi környezetet emelték ki: a piac pozitív(abb) hangulata a kissé optimistább amerikai hangulat kisugárzása. Ennek tartóssága ugyanakkor egyáltalán nem tekinthető biztosnak, ami a hazai piac helyzetét továbbra is bizonytalanná teszi. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a meghatározó nagy amerikai befektetők vásárlásainak nagyobb részét teszik ki derivatív papírok, a kockázatos, feltörekvő piaci államkötvények súlya jóval kisebb, így a kereslet erőteljes fokozódására aligha lehet számítani.
Némi iránymutatást jelenthet a szerdán esedékes, hosszabb lejárató lengyel államkötvények aukciója - bár ennek határokon túli értelmezését gyengíti, hogy számos hazai alapkezelő is vásárlóként jelenik, jelenhet majd meg. Hangsúlyozták, hogy a csütörtöki magyar aukció alakulásáról egyelőre aligha lehet értelmes előrejelzést adni; a következő egy-másfél nap nemzetközi piaci tendenciái határozzák majd meg a keresletet.
Levegőhöz jutott az állampapírpiac
Meddig ül karba tett kézzel a jegybank?
Ilyen még nem volt: nagy a baj az állampapír-piacon
MTI