Lázár: veszélyben a "pofátlan" végkielégítések
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés keddi döntéseivel nem a demokrácia, hanem a "pofátlan végkielégítések" vannak veszélyben.
Lázár János ezt azután mondta, hogy a parlament kedden elfogadta az általa benyújtott, a 98 százalékos különadóval összefüggő javaslatokat, köztük az alkotmány módosítását.
A frakcióvezető úgy fogalmazott: reményei szerint a Fidesznek a keddi döntéssorozattal sikerül tartania egyik karizmatikus választási ígéretét. Úgy véli, a demokrácia erősítését fogja jelenteni az, hogy a kormánypárt betartja szimbolikus ígéreteit, így például azt, hogy visszaszerzi a kifizetett végkielégítéseket, és megszüntetni a végkielégítések rendszerét.
A keddi döntés már csak azért sem veszélyeztetheti a demokráciát, mert ideiglenes, ugyanis a jövő tavasszal elfogadandó alaptörvénynek tisztáznia kell ezeket a kérdéseket - tette hozzá a politikus.
MTI
Ismét támadja a 4000-es szintet a Mol.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





