Lefoglaltak több orosz állami bankszámlát
Az összesen 79 millió eurós tartozás fejében további intézkedésig lefoglalták egyebek között a pénzügy-, a gazdasági fejlesztési minisztérium, a Roszkoszmosz űrkutatási ügynökség, a fegyverexportőr Roszoboronexport, a Roszatom, a Ria Novosztyi hírügynökség és a Vnyesekonombank számláin lévő összegeket, továbbá az Orosz Központi Bank által elhelyezett több betétet.
A foglalás már január 2-án történt, de csak most jutott el a híre az orosz nyilvánossághoz.
A huzavona már a kilencvenes évek közepe óta zajlik, de úgy tűnt, hogy megoldódott, amikor egy Alekszandr Kogan nevű, orosz származású amerikai üzletember 2006. márciusában 60 millió dollárért megvásárolta az orosz állam kötelezvényeit: azóta a követelésről nem esett szó. A probléma megoldásába bekapcsolódott az orosz ügyészség.
A Gazeta című lap keddi számában rámutatott: ha a Noga-ügy nem nyer megoldást, bármikor lefoglalhatják az orosz állam pénzét, amelyet külföldön, az úgynevezett stabilizációs alap számláin helyeztek el. A lap arra is felhívta a figyelmet: ilyen kérdésekkel, s az ilyen esetekkel szembeni védelmi mechanizmusokkal a pénzügyminisztériumban Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes foglalkozott, s mivel ő hónapok óta őrizetben van - noha az ellene felhozott vádak a minisztérium szerint alaptalanok -, most nincs kinek foglalkozni vele. Korábban a lapok azt is megírták: Sztorcsak őrizetben tartása az országnak naponta sok tízmillió dollárjába kerül, mivel nem intéződnek a hozzá tartozó ügyek, nevezetesen az orosz állam tartozásainak rendezése és kintlévőségeinek behajtása.
A pénzügyminisztérium szerint a követelt összeg már rég nem a Nogáé, ugyanis a Noga lemondott e követelésről több bank javára. Ezt megerősítette Kogan is.
A jelenleg állítólag a csőd szélén álló Noga és az orosz állam 1991-92-ben kötött szerződést 1,4 milliárd dollár értékben, s ennek értelmében a Noga élelmiszeripari termékeket és műtárgyakat szállított volna kőolajipari termékek fejében Oroszországba. Azóta mindkét fél vitatja a szerződésben foglaltak teljesítését, s 1993-bern az orosz fél felmondta a szerződést, amely az orosz jogászok szerint nem volt korrekt és kizárólag a Noga érdekeit vette figyelembe.
Egyebek mellett az is szerepelt benne, hogy vita esetén Oroszország lemond állami immunitásáról. Így vihette a Noga az ügyet 1997-ben a stockholmi nemzetközi bíróság elé, ahol 1,5 milliárd dollárt követelt: a bíróság 27 milliót ítélt meg. Azóta a svájci vállalat már többször lefoglaltatott orosz vagyontárgyakat: 2000-ban Franciaországban elérte az Oroszország Bankja számláinak, valamint egy nagy vitorlás hajónak a lefoglalását, 2001-ben kísérletet tette arra, hogy lefoglaltassa a Le Bourget-i repülőgép bemutatón szereplő orosz gépeket, 2005-ben pedig a Noga keresetére lefoglalták több orosz múzeumnak egy svájci kiállításra érkezett műremekeit - a képek csak a svájci kormány közbenjárására kerülhettek vissza Oroszországba.
Utólag könnyen lehet okos az APEH
APEH árverés: licitáljon interneten a lefoglalt vagyontárgyakra (hanganyag)
Nagy hal: 650 milliós adócsalást lepleztek le
MTI