1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az előzetes adatok szerint az év első öt hónapjában 34 328 gyermek született, a halálozások száma 56 206 volt. Az időszak végére 9 millió 969 ezren maradtunk
Az év első öt hónapjában továbbra is csökkenő tendencia mutatkozik a születések számában miközben egyre több lakos hunyt el. A természetes fogyás a vizsgált időszakban 21 878 fő volt.

Az előzetes adatok szerint 2011 első öt hónapjában 34 328 gyermek született, 9,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 56 206 volt, ami 2,6 százalékos emelkedést jelent a 2010. január–májusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 21 878 fő volt, 5112-vel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 969 ezer fő volt.

Az adatok szerint 2011 első öt hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos hunyt el, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám a január-februári 7,8 százalékos csökkenést követően márciusban és áprilisban 14,1 százalékkal maradt el az előző évitől. Májusban a csökkenés mértéke mérséklődött, 4 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A születésszám összességében 9,7 százalékkal csökkent, ez 3676-tal kevesebb újszülöttet jelentett az előző év azonos időszakához képest. A halálozások száma az év első három hónapjában magasabb volt az előző évinél, áprilisban és májusban viszont enyhe csökkenés mutatkozott az egy évvel korábbihoz képest. Összességében a halálozások száma 2,6 százalékkal emelkedett, ami a 2010. január–májusihoz viszonyítva 1436-tal több halálozásból adódott.

A házasságkötések számának az elmúlt év szeptemberétől észlelt emelkedő irányzata megtorpant, miután a márciusi 2,7 százalékos csökkenést követően májusban jelentős, 10,3 százalékos visszaesés történt az előző év azonos időszakához képest. Összességében a 2011 első öt hónapjában regisztrált 10 530 házasságkötés 324-gyel, azaz 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.


Élveszületések és halálozások aránya Magyarországon
Forrás: KSH / Privátbankár

Ezer lakosra 8,3 élveszületés és 13,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig 0,4 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 2,6 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. január-májusi 4,0 ezrelékről 5,3 ezrelékre emelkedett. 2011 első öt hónapjában ezer élveszületésre 5,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások emelkedő irányzata következtében a természetes fogyás üteme növekedett, és a 2010. január–májusi 16 766-tal szemben 2011 első öt hónapjában 21 878 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 17 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 969 ezer fő volt.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG