A nemzetközi hitelminősítő szerint a természeti csapás gazdasági és államháztartási költségei a kezdetben vártnál sokkal magasabbak, és ezek felnagyítják a globális pénzügyi válság hatásait, pedig Japán enélkül sem lábalt még ki teljesen a válságból.
Jóllehet Japán hazai összterméke (GDP) 2010-ben 4 százalékkal nőtt (reálértéken), ami a leggyorsabb tavalyi növekedési ütemnek bizonyulhat a fejlett ipari országcsoporton belül, nominálértéken azonban a növekedés "sokkal gyengébb" volt. A japán GDP - a márciusi földrengés hatására is - az idei első negyedévben, éves szintre számolva már 3,7 százalékkal zuhant reálértéken, vagyis a japán gazdaság egy évtizeden belül harmadszor került recesszióba - áll a Moody´s elemzésében.
A múlt héten egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings is leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról Japán adósbesorolásainak kilátását, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a japán állam növekvő eladósodottsága nyomást gyakorol az ország szuverén hitelképességére.
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Japán devizában és hazai valutában kibocsátott kormánykötvényeinek egyébként magasan elsőrendű, "Aa2" szintű besorolását kedden a Moody´s Investors Service, a romló növekedési kilátásokra és a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa hatásaira hivatkozva
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
kevesebb, mint egy perce
-
Jól beszólt Orbán Viktornak egy lengyel miniszter
körülbelül 1 órája
-
Korrupció miatt ítélték el a korábbi köztársasági elnököt Franciaországban
körülbelül 1 órája
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
körülbelül 1 órája
-
Horror egy gázai kórházban – leállt a sebészet, a várandós anyákat sem tudják ellátni
2 órája
-
Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
2 órája
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
3 órája
Mfor.hu Top24
- Szennyezés a palackban: aggódhatunk az ásványvizek miatt?
- Lázár János: Választási vereség esetére is van fideszes forgatókönyv
- A Tisza szerint a Fidesz és Orbán Viktor elárulja a budapestieket
- Menő motorosboltja eddig még nem volt a NER-nek, de most már van
- Szájer József lesz a következő legfőbb ügyész?
- Hadházy Ákos újabb vérlázító felfedezést tett
- Itt az új háziorvosi ügyelet kétéves mérlege: elképesztően sok orvos tűnt el a rendszerből
Cikkek
Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek
Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek
Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek
Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek
A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek
Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek
A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár
Cikkek
A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek
Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
Heti top
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt 2024. december 18. 05:42
- Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint 2024. december 16. 18:51
Havi top
- Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez 2024. november 21. 10:22
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
A privátbankár ajánlja
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
- Miért lett drágább a lakás Kolozsváron, mint Bukarestben? 2024. október 21. 19:42
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
Friss
Pénzügyi szektor
Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az év utolsó napján.
kevesebb, mint egy perce
Nemzetközi
Jól beszólt Orbán Viktornak egy lengyel miniszter
Az igazságügyi miniszter tette meg mindezt.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Korrupció miatt ítélték el a korábbi köztársasági elnököt Franciaországban
Börtönbe nem kell mennie, de nyomkövetőt kell viselnie.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
„Különleges művelet” – így csapott le Ukrajna az orosz birodalom szívében
2024. december 17. 18:33
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
2024. december 18. 12:05