Lendületet vesztett Németország
A német bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest a hazai kereslet és az export bővülésére - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken előzetes adatként.
A negyedéves szintű emelkedés megfelelt a Reuters által megkérdezett szakértők várakozásának, de jelentős lassulást jelez az április-június közötti időszakban mért 2,3 százalékhoz képest.
A német gazdaság bővülése éves szinten 3,9 százalék volt a harmadik negyedévben. Ez mérséklődés a második negyedévi éves szintű 4,3 százalékhoz viszonyítva, de felülmúlta az elemzői várakozásokban szerepelő 3,7 százalékot.
Az idei első negyedévben a GDP-növekedés 0,6 százalék volt az előző három hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 2,2 százalék.
A német kormány a gazdaság 3,4 százalékos idei növekedésére számít, ami jövőre 1,8 százalékra lassul.
Az euróövezet statisztikai hivatala, az Eurostat 11 órakor ismerteti az euróövezet és az Európai Unió országainak harmadik negyedévi növekedésére vonatkozó előzetes adatot.
MTI
A jegybank belső vizsgálatot indított.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





