Lendvai hármast adna maguknak
A szocialisták frakcióvezetője elmondta, pártja baloldali politikát folytatott, mert nem engedte összeomlani az ellátórendszereket. A politikus ugyanakkor azt is mondta, nem segítették megfelelően eligazodni az embereket a változásokban.
Lendvai Ildikó szerint a kormány idén "közepesen vizsgázott". Az egészségbiztosítási törvényről szólva azt mondta, az év egyik legfontosabb jogszabálya volt. Hozzátette, nem okoz csúszást a törvény esetében, ha Sólyom László köztársasági elnök esetleg előzetes normakontrollt kér a jogszabályról az Alkotmánybíróságtól. Egy, a törvényt érintő kérdésre válaszolva a szocialista politikus kifejtette, minden fontos rendelkezést tartalmaz a jogszabály, így a végrehajtási rendeletek nem fogják módosítani.
Sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó úgy értékelte a 2007-es esztendőt, hogy a lakosság közérzete nagyobb mértékben romlott, mint az életszínvonal. Ezt azzal magyarázta, hogy az embereknek jóval több változással kellett szembesülniük. Ennek ellenére az MSZP frakcióvezetője úgy vélte, Magyarország vette az akadályt, és "rálépett a változások útjára".
"Amit és amiért tettük, vállaljuk" - mondta Lendvai Ildikó. Hozzátette, hogy az egészségbiztosítási törvényt kellőképpen meg kell ismertetni az emberekkel, mert ez eddig nem történt meg, de jövőre a kormány pótolni fogja e hiányosságát.
Az Országgyűlés munkájával kapcsolatban a szocialisták politikusa úgy értékelt, számos "politikai verekedés, veszekedés" színtere volt idén a törvényhozás. Az elfogadott törvények közül a három legfontosabbnak a nyugdíjkorrekciót, a közpénzek szigorúbb kezelését és az egészségbiztosításról szóló jogszabályt említette. Hozzáfűzte, jelentős még, mert egymillió embert érint, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény.
Lendvai Ildikó a jövő évvel kapcsolatban azt mondta, 2008 első felében valószínűleg lesznek "politikai viharok", de az év második felében már a változásokról szóló párbeszédnek kell folytatódnia.
Gyurcsány Ferenc megkönnyebbült
Gyurcsány kitért a számonkérés elől
Orbán hallani sem akar jutalomról
MTI