.jpg)
A Fidesz, KDNP, az MDF és az SZDSZ korábban azt jelezte, hogy mindkét jelölt megválasztását támogatja, az MSZP-ben nem volt kötelező voksolás, mindenki a lelkiismerete szerint szavazhatott.
Sólyom László köztársasági elnök december elején jelentette be, hogy Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását. Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le. Az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök jelölése alapján az országgyűlés választja kétharmados többséggel, hatéves időtartamra.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja - az országgyűlés döntése alapján - július 2-ai hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét. Az új országgyűlési biztos feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.
Csalódást okozott, hogy a parlament nem választotta meg az ombudsmanjelölteket. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta újságíróknak parlamenti dolgozószobája előtt, miután az Országgyűlés leszavazta a jelölteket.
Az államfő kiemelte: az ombudsmanjelöltek ellen a meghallgatások során semmilyen szakmai hiányosságról nem beszéltek a pártok. Az államfő szerint ez a szavazás minden szakmai alapot mellőz, és véleménye szerint politikai döntés volt. Arra a kérdésre, hogy újra jelöli-e Péterfalvi Attilát és Nagy Boldizsárt, az államfő azt mondta, hogy ezt meg kell velük beszélnie.
Péterfalvi Attila újságíróknak azt mondta: nem akarja kommentálni a politikusok szavazatát. Nagy Boldizsár úgy fogalmazott: nem lát szakmai érveket az elutasító szavazatok mögött.
Sólyom jelölt, a pártok hallgatnak
Két jelöltből egy ombudsman ment át
MTI
MTI