.jpg)
Az Európai Bíróság keddi ülésén döntött arról, hogy szabálysértési eljárást indít Magyarország ellen a törvény miatt. Az eljárás első lépcsője a hivatalos értesítés, amelyben ezúttal azt jelezték, hogy azért van szükségük további adatokra, mert a közellátás biztonságának szempontjából különösen fontos vállalatokról szóló magyar szabályozások közelmúltbeli módosítása feltételezéseik szerint méltánytalan korlátozásokat tartalmaz a tőke szabad mozgásával kapcsolatban.
A kormánynak két hónapja van, hogy reagáljon az értesítésre.
A legkomolyabban reméljük, hogy ennek a válasznak az alapján kielégítően le tudjuk zárni az ügyet minden érintett fél számára - hangoztatta Drewes. A válasz megérkeztéig Brüsszel ennél többet nem tud csinálni vagy mondani - tette hozzá.
A magyar kormány szerint a törvény megfelel az uniós jogszabályoknak. Brüsszelben ugyanakkor emlékeztetnek arra is: még egy hónap sem telt el azóta, hogy az Európai Bíróság ítéletet hirdetett egy kísértetiesen hasonló ügyben, és döntésével elmarasztalta a német kormányt a Volkswagen autógyár felvásárlását keretek közé szorító törvény miatt.
.Brüsszel megvizsgálja a Lex Molt
A Mol beszólt Ausztriának: ezt felejtsék el
Az OMV a tárgyalóban rendezné le a Molt
MTI