Mint korábban közölték, a Magyarországon jelenleg a harmadik évadnál tartó sorozatot 2010-ben fejezik be, a soron következő évadok pedig egyenként 16 részből állnak majd (a legtöbb sorozat egyébként évadoként 22 részből áll).
Hogy végül sikerül-e a 2008-ra vonatkozó 16 részes megrendelésnek eleget tenni, az a stúdiók és az írók közötti szerződéses tárgyalások gyorsaságától függ. A gyors megállapodással kapcsolatos remények azonban december 7-én szertefoszlottak, amikor is megszakadtak a két fél közötti tárgyalások. A leállás a Loston kívül számtalan más sorozatot is érint, a tévétársaságok pedig lassan kezdenek kifogyni az új részekből.
A szigetlakókat a tengerentúlon utoljára a harmadik évad májusi befejező részében láthatták. A Lost január 31-én, csütörtök este 9 órakor kerül ismét képernyőre, pont aban az idősávban, ahol most a Grace Klinika fut.
Mit művelt a kocsiban? Újabb per Borat ellen
Valami Amerika - másodszor
Februárban jön a másfél milliárdos kis Vuk
Nem kell tovább várni: itt a Macskafogó 2!
Szükségállapot a hollywoodi filmiparban
AP