1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Balsai István (Fidesz) levélben kérte Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja ki a Magyar Posta kerékpárvásárlását - ezt a képviselő mondta el sajtótájékoztatóján. A cég 1,1 milliárd forintért tervezi 4800 bicikli beszerzését.

Balsai István a Magyar Posta fővárosi, Krisztina körúti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, számításai szerint a biciklik ára darabonként meghaladja a 200 ezer forintot. A képviselő hozzátette, hogy ennek a típusnak a műszaki jellemzőiről nem sokat tud mondani, de az internetre hivatkozva kijelentette, hogy a legnagyobb magyar forgalmazó ezeket a járműveket darabonként ötvenezer forintért tudta volna szállítani.

Megjegyezte, hogy a könnyűvázas kerékpárok 28 kilogrammot nyomnak, "ami testvérek között is kétszer olyan súlyos, mint egy 12 kilós Csepel Schwinn kerékpár ebben a kategóriában." Hangsúlyozta: azzal egyet tudnak érteni, hogy javítsanak a postások munkafeltételein, de az 1,1 milliárd forintos kerékpárbeszerzést soknak tartja, főleg annak tükrében, hogy eközben a kormány szigorú takarékossági politikát hirdet.

Balsai István megjegyezte, hogy a legnagyobb magyar gyártó és forgalmazó nem indult a pályázaton, mert elmondásuk szerint nem tudtak volna megfelelni a kiírásnak. A képviselő hozzátette, hogy a pályázat győztese egy olyan cég, amely ingatlanforgalmazással foglalkozik, semmiféle gyakorlata nincs kerékpárbeszerzésben és szervízelésben, de más postai tendereken már nyert. Az ellenzéki politikus kitért rá, hogy az egyik ilyen megrendelést érvénytelenítették, és a Magyar Postának abban az ügyben hárommillió forintot kell fizetnie szabálytalan pályáztatás miatt.

Arra a felvetésre, hogy cég szóvivőjének elmondása szerint Szlovéniában, Észtországban és Horvátországban már használják ezeket a járműveket, illetve Franciaországba is szállítanak ilyeneket, úgy reagált, hogy mindez nem változtat azon a tényen: ez luxusáron történő beszerzés, és a 28 kilogrammos súly nemigen javítja a kistelepüléseken dolgozó postások munkakörülményeit.

A sajtótájékoztató alatt néhány, feltehetően postai dolgozó két, az épületből kihozott kerékpárt láncolt az irodaház falához. A bicikliken egy "Én egy kétéves postai kerékpár vagyok! Naponta 20 kilométert megyek!" feliratú táblát helyeztek el.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője a Magyar Nemzet csütörtöki számában azt nyilatkozta, hogy a cég darabonként 124 illetve 130 ezer forintot fizet majd a szlovén fejlesztésű KRPAN márkájú kerékpárokért. Az 1,1 milliárd forintos végösszeg azért magasabb a biciklik összesített áránál, mert abban már benne van az ötéves karbantartás is.

Drágább lesz a levelezés
Megvan a postásnő! Bécsben pihent a nyugdíjakból
Készülődik a posta (hanganyag)

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG