Egy kis hazai A vártnál kisebb lett a hiány - örvendetes |
Az összesen a bérek 43,2 százalékot kitevő kötelező járulékok nem változnak 2009 és 2012 között annak ellenére, hogy a kormány eredeti terveiben a 40 százalékra való csökkentés szerepelt.
Nicolas Sarkozy államfő csütörtök este Toulonban tartott több, mint egyórás beszédet a pénzügyi válságról, amely szerinte az egész világot át fogja alakítani és tartós hatással lesz Franciaországban a növekedésére, a munkanélküliségre és a vásárlóerő alakulására. A köztársasági elnök arra is ígéretet tett, hogy az állam nem fogja engedni, hogy egy francia bank csődjének esetén a betétesek elveszítsék megtakarított pénzüket.
Eric Woerth költségvetési miniszter pénteken azt hangsúlyozta, hogy 1 százalékos növekedés mellett nem lesz folytatható a munkahelyteremtés. Laurent Wauquiez munkaügyi államtitkár pedig bejelentette: hétfőre válságértekezlet hív össze, miután nyáron 15 éve nem látott mértékben növekedett a munkanélküliség Franciaországban. Csak augusztusban 30-40 ezerrel emelkedett a munkát keresők száma.
Bush végre kimondta: válságban Amerika
Hogyan lehet túlélni egy válságot?
New York is elhesegeti a tőzsdekeselyűket
Minket is lehúz a válság - mi várható jövőre?
MTI