1p
Ebben az évben az Auchan közel 400 új sajátmárkás terméket vezet be az élelmiszer szektorban - a vállalatnál kiemelten figyelnek a magyar termékekre is
Ebben az évben az Auchan közel 400 új sajátmárkás terméket vezet be az élelmiszer szektorban, melyek az egységesen magas színvonal mellett többségükben magyar termékek lesznek. A külföldi Auchan áruházak is érdeklődést tanúsítanak a magyar sajátmárkás borok és más magyar termékek iránt, így az Auchan jelentős méretű piachoz segítheti hozzá a magyar beszállítókat - olvasható az áruház szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Az Auchan 2009-ben indította el sajátmárkás termékeinek bevezetését, ezzel lehetővé téve vásárlói számára, hogy letisztultabb kínálat mellett diszkont áron vásárolhassanak minőségi termékeket. Az indulás óta a sajátmárkás termékek a vállalati stratégia részeként erősítik a vállalat arculatát, gazdasági teljesítményét, és megkülönböztetik az Auchant a piac többi szereplőjétől. Mint a közleményben olvasható, a kezdeti sikerek után a vállalat ebben az évben közel 400 új terméket vezet be az élelmiszer szektorban, és jövőre is ugyanennyit tervez. A jelenlegi bővítés az előző év tapasztalatának köszönhető: az akkor bevezetett termékkörök az idén az új sajátmárkás termékválaszték gerincévé váltak, és mára már jelentős piaci részesedést értek el.

Jelenlegi sajátmárkás termékek és területek

A sajátmárkás termékek kialakítása során a fő szempont a lehető legjobb minőségben, a legkedvezőbb ár-érték aránnyal előállítani a termékeket. Ennek érdekében a vállalat a folyamat minden lépését megfelelő módon koordinálja. A koordináció egy külön erre a célra felállított csapat feladata: többek között beszerzők, illetve minőségfejlesztési- és csomagolási mérnökök dolgoznak a koordináción.

"Az áruházlánc vevőközpontúságát mutatja, hogy a sajátmárkás termékek létrehozása során a valós vásárlói szükségleteket veszik alapul: ennek meghatározásához piac-és konkurencia felméréseket végez a vállalat, de folyamatos, interaktív kommunikáció folyik a hazai márkák beszerzésére szakosodott osztállyal is" - így a közlemény.

 Az idei évben az új sajátmárkás termékek létrehozása során fő célkitűzéssé vált a hazai gyártású termékek bevezetése. Ahol ez nem lehetséges, ott mindenképpen az EU-n belüli tagországok valamelyikében keres lehetséges gyártókat az Auchan. Néhány termékkör esetében pedig már más országokban kifejlesztett, jó minőségű és az Auchan áruházakban bevált termékek kerülnek bevezetésre, például Franciaországból, Olaszországból vagy Lengyelországból. A sajátmárkás termékek beszállítóinak közel 80%-a magyar vállalat (lásd táblázatunkat a beszállítókról).

Import és export sajátmárkás termékek

Idén először nemzetközi fejlesztési együttműködések is elkezdődtek az egyes országokban található áruházak között. Ennek köszönhető, hogy a magyar sajátmárkás borok is kijutottak a nemzetközi polcokra, nyugat-európai országokból pedig további érdeklődés mutatkozik irántuk, így az Auchan jelentős méretű piachoz segíti hozzá magyar borbeszállítóit.

A termék gyártási országától függetlenül minden beszállítóra ugyanazok az általános szerződési feltételek vonatkoznak. A beszállítók kiválasztása magyar és európai uniós jogszabályok figyelembevételével, a cég jogi és pénzügyi hátterének vizsgálatával zajlik, de az Auchan külön erre a célra létrehozott szabályrendszerének is meg kell felelniük. Ezek közé tartozik az állandó minőség, a megfelelően ellenőrzött előállítási folyamat és termék, az élelmiszerbiztonságot és minőséget előtérbe helyező felelősségteljes együttműködés és a vevőközpontú beállítottság. A vállalat – csakúgy, mint a többi termék beszállítója esetében – itt is hosszú távú, biztos alapokon nyugvó és kölcsönösen előnyös partnerkapcsolatokra törekszik.

Minőségi követelmények és minőségellenőrzés a sajátmárkás termékeknél

Az alapos auditáláson kívül az Auchan többrétű áruházi ellenőrzéseket is végez: évente ellenőrzik a termék minőségét szervezetten, illetve a sajátmárkás csapat személyesen, véletlenszerűen is végez ellenőrzéseket. A vizsgálatok termék specifikusak, kiterjednek a termék kémiai jellemzőire, mikrobiológiai állapotára, csomagolására, megfelelő jelölésére és érzékszervi jellemzőire is. Az Auchan kontrollálja a sajátmárkás termékek csomagolását, így csökkenti a szállító bekerülési költségeit és a termék fogyasztói árát, nem utolsó sorban pedig a környezetszennyezést. Mindezt úgy, hogy a vevői elégedettség ne sérüljön, illetve a termék és a környezet is megfelelő módon védve legyen egymástól.

„A sajátmárkás termékek legnagyobb sikere a vásárlói elégedettségen kívül, hogy az áruház polcain való egyre nagyobb számú megjelenésükkel növekvő esély nyílik magyar termékek terjesztésére a külföldi áruházakban is” – mondta el dr. Rákóczi János, az Auchan Magyarország Kft. sajátmárkás beszerzési igazgatója. Ilyen termékek a müzli és a müzliszelet, a hentesáruk közül a szalámi, száraz kolbász, illetve tusfürdők, samponok, habfürdők, különféle édességek – mint például a macskanyelv és a konyakmeggy –, az olyan rágcsálni valók, mint a nápolyi, vagy a sajtos tallér, és természetesen a hungarikumnak számító pálinka, és a korábban említett magyar bor is.

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG