1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elemzők a korábbi várakozásaiknál már kissé későbbre, májusra várják a jegybanki alapkamat legkorábbi csökkentését Magyarországon - derül ki a Reuters felméréséből.
Az elemzők a korábbi várakozásaiknál már kissé későbbre, májusra várják a jegybanki alapkamat legkorábbi csökkentését Magyarországon - derül ki a Reuters legutóbbi felméréséből.

Az elemzők egységesen úgy vélik, hogy nem csökkent kamatot következő ülésén a Magyar Nemzeti Bank.

A jegybanki óvatosság okaként ugyanazokat a tényezőket jelölték meg az elemzők, mint korábban: a szárnyaló élelmiszer- és energiaárak és a béremelkedések jelentette inflációs kockázatokat, illetve a nemzetközi piacokon nem múló bizonytalanságot, amely kedvezőtlen hatással lehet a forint árfolyamára, illetve a magyar állampapírokra és részvényekre.

Idén januárra 7 százalékos inflációt vár a piac, negyed százalékponttal magasabbat, mint egy hónapja. Az éves átlagos infláció idén a konszenzus szerint 5,55 százalék lesz, magasabb az egy hónapja várt 5,25 százaléknál, a decemberi infláció pedig 4,2 százalék (+15 bázispont).

Az MNB 3 százalékos középtávú inflációs céljával legközvetlenebbül összehasonlítható 2009-es éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzés a januári felmérésben két tized százalékponttal emelkedett tovább, 3,5 százalékra. Igaz, a 2009 decemberi éves inflációra vonatkozó adat - erre először adtak előrejelzést az elemzők - ennél alacsonyabb, 3,2 százalék - írja a Reuters.

Az elemzők először adtak előrejelzést az államháztartás 2009 évi deficitjéről. Az Európai Unió ESA módszertana alapján számított hiány az elemzők szerint idén a GDP 4 százaléka lesz, tehát vélhetően teljesül idén a hiány további csökkentésének célja. (Tavaly 5,8 százalék körüli, 2006-ban 9,2 százalék volt a hiány.)

A deficitcsökkentés az új előrejelzések szerint a jövő évben lelassul: az elemzők konszenzusa 3,6 százalék, ami meghaladja a konvergencia programban szereplő 3,2 százalékos célt. A forint árfolyamára vonatkozó prognózis átlaga szerint február végére 254 forintot, 2008 és 2009 végére is 255 forintot ér majd egy euró. Ez változatlan a decemberi előrejelzéshez képest.

A gazdasági növekedést illetően ugyanakkor nem váltak optimistábbá az elemzők, bár előrejelzéseiket már kisebb mértékben csökkentették, mint az elmúlt hónapokban. A konszenzusok szerint az éves növekedés a múlt év utolsó negyedében 1,5 százalék lehetett (10 bázisponttal kevesebb az egy hónapja vártnál), 2008-ban 2,5 százalék (változatlan), 2009-ben pedig már valamivel gyorsabb, 3,1 százalék (-10 bázispont).

Az egyensúlyi mutatók javulása ellenére a konszenzus továbbra is 2014-re teszi az euró bevezetésének várható magyarországi bevezetését, de megjelent 2018-as vélemény is.

A devizások szerint marad a kamat
Gyöngülhet a forint, ha kamatot vágnak (hanganyag)
Az élelmiszerek tovább drágulnak
Maradt az uniós kamat - az EKB az inflációtól fél jobban
A bankok közt hódít a január végi feles

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG